Eredmény(ek) 7 mutatása
önkielégítés mit mondja a gyereknek
Szex.Egészség

Hogyan érdemes nem megalázni a gyerekedet, ha önkielégít?

Nekem nincs gyerekem, unokahúgom és unokaöcsém van, de velük is beszélgetek a testükről  – nyilván ahogy egy öt és hét évessel ilyesmikről beszélgetsz. Egyelőre ott tartunk, hogy van olyan is, hogy a fiúk a fiúkba, a lányok meg a lányokba szerelmesek. Próbálom az iskolai erkölcstant feloldani:) Hű, én nagyon bírom az The Invention of Lying című filmet …

önkielégítés, GIF
Szex.Art

Tíz GIF, amiben olyan, mintha önkielégítenének, de nem

Mostanában annyit komolykodtam – például a szexoktatás és a tinédzserterhességek közötti párhuzammal – hogy most hoztam nektek egy kis lazaságot. Annyira bírom az ilyen jellegű altesti poénokat… Szóval a Mashable-ön láttam ezt a cikket, és annyira kellett röhögnöm, főleg ezen az első Ariel GIF-en, hogy nem hagyhatlak ki belőle benneteket sem.  “Az úgy néz ki, …

erika lust, közös önkielégtés
Etikus Pornó

Közös önkielégítés – etikus oktatópornó pároknak

“Párok, akik együtt masztrubálnak, együtt is maradnak” – ezzel a felütéssel indul Erika Lust oktatópornó szériájának egyik része, amiben Kim és Paolo mutatja meg, hogy ők hogyan szokták csinálni.  Nekem nagyon tetszik ez az elv, mert arról szól, hogy vagytok ennyire intim viszonyban egymással, hogy ez is az étlapon szerepel. Kim és Paolo, akik MySweetApple …

szexsuli közös önkielégítés
Szex.Tippek

Közös maszti – Most akkor mindenki csinálja magának!

Írtam már korábban az önkielégítésről, arról, hogy miért is maszturbálj szégyentlenül, vagy azt kérdeztem, te emlékszel-e az első önkielégítésedre. Aztán mutattam művészi fotókat hotelszobákban maszturbáló férfiakról, de arról még nem írtam, milyen jó egymás előtt űzni ezt a műfajt. Tudjátok, ez sem kötelező, csak egy lehetőség, és ha a tizen- vagy akár a huszonéves önmagamnak …

szexsuli, marcos alberti, orgazmus
Szex.Art

Így néz ki az igazi orgazmus

Láttam már magamat tükörben sok mindent csinálni: láttam már magam meztelenül – szex közben vagy csak úgy – de sosem láttam magam elélvezni, fogalmam sincs, hogy milyen arcot vághatok közben, tippjeim azért vannak. Az orgazmus művészi feldolgozásával először egy berlini múzeumban találkoztam, arra már nem emlékszem pontosan, melyikben, de a több száz orgazmus fotó egy …

szexsuli, önkielégítés, hotelszoba
Szex.Art

Hát ezért van szükség hotelszobákban önkielégítő férfiakra

Az Instagramon jött velem szembe Aneta Bartos, lengyel születésű, de New York-ban élő fotós elsőre váratlan képe egy szállodai szobában maszturbáló pasiról. Régi festmények inspirálták a fotóst, de ezt láthatjátok is a képeken, és mielőtt furcsának nyilvánítjátok őket, gondoljatok csak bele, hogy miért van ez. Mert nem ezt szoktuk meg. Ha végigmész a városon, és …