depresszió és szex

Depresszió és szex: “A diagnózis előtt a szex egy kötelező kapcsolati valami volt”

A szexről beszélni csak úgy szimplán is tabu, sajnos a betegségek és a szex témaköre még nagyobb “tilos”. Csak egy nagyon egyszerű példa: tavaly az Instagram letiltotta a mellrák és szex Szexsuli posztot azzal a felkiáltással, hogy ez nagyon zavaró lehet mások számára. Pedig nagyon sokat segíthetne a betegeknek, ha olvashatnának erről cikkeket, ha tudnának tapasztalatot cserélni, ha sok információhoz jutnánk a a témában megszégyenítés nélkül nem “fehérköpenyes” környezetben.

“Páciens lettem, de ettől még ember maradtam…”

-mondta a fent belinkelt cikkben Rebecca Stewart, aki megosztotta a történetét a világgal, hogy azzal másokba is erőt öntsön. Ez nagyon fontos mondat, és ezért is foglalkozom itt a Szexsulin a szex és betegség témakörével.

Pár napja írtam ki az Instagramra, hogy keresek olyan embereket, akik depresszióval élnek és szívesen megosztanák a többiekkel a történetüket és tapasztalataikat. Mielőtt továbbmegyünk, mutatok néhány számadatot, hogy lássátok, mennyire gyakori itthon és egyébként a világban is a depresszió, amit már egyre komolyabban vesznek, de még nagyobb figyelemre lenne szükség.

  • A magyar felnőtt lakosság legalább 15 százaléka tapasztalja meg élete során a depresszió tüneteit.
  • Évente 700 ezer ember diagnosztizálnak vele itthon.
  • A nőknél nagyjából 20, a férfiaknál nagyjából 9 százalék az előfordulási aránya.
  • Bármilyen életkorban jelentkezhet, általában 40 év körül diagnosztizálják, de egyre fiatalabb életkorra tevődik.
  • A kismamák 17-19 százalékát érinti szülés utáni időszakban.
  • Ha még több adatot szeretnél látni, akkor kattints ide – ebből a cikkből vettem ezeket az adatokat is.

Azt szerettem volna ezekkel az adatokkal megmutatni, hogy a depresszió nagyon itt van körülöttünk, nagyon sok embert érint. Ezért is külön köszönöm mindenkinek, aki írt Szexsuli Instagramra üzenetet a témában. Veletek is megosztom ezeket a történeteket, a főhősök álnéven szerepelnek, de az érzéseik, érzelmeik igazak. A szövegekben csak apróságokat változtattam meg, de tartalmilag nem nyúltam hozzá.

Mielőtt belekezdtek a történetek olvasásába, készüljetek fel, mert több helyen felkavaró lehet!

OLIVÉR TÖRTÉNETE

“Olivér vagyok,  24 éves. Mióta az eszemet tudom ismerem a depresszió fogalmát. Két testvérem is  gyermekkoromban halt meg és ezen kívül is voltak problémák a családi életemben.  

A diagnózis igazából semmit nem változtatott, előtte és utána is ugyanúgy ismerkedtem és ugyanúgy élem a szexuális életem. Ami nagyban befolyásoló tényező, hogyha befordulok, az a libidómat lelövi teljesen, a maszturbáció egyedül, ami megy ilyenkor. Az viszont megnyugtatott még fiatalabb koromban. Jelenleg már egy tartós és őszinte kapcsolatban élek, ezáltal már ugyanezt a megnyugvást megkapom párkapcsolati intimitástól.

Ismerkedés elején elmondtam mindig, hogy ez a problémám, és a legtöbb ismerősöm tudja. Úgy gondolom én már éltem vele eleget, már tudom kontrollálni, ezért szívesen beszélek róla, hátha tudok segíteni másnak is.

Számomra a megoldást nem gyógyszer vagy terápia jelentette hanem a muay thai (thai box). Ettől kaptam egy olyan önbizalmat, amit az életem bármely területén fel tudok használni. És természetes a páromtól kapott feltétlen szeretet is sokat segített, az őszinte beszélgetések, amelyek szakembernél sem mentek. Számomra például az nagy törés volt a szakemberek felé,  hogy amit az orvossal megosztottam, azt otthon visszahallottam – kiskorú voltam még.”

ZSUZSI TÖRTÉNETE

“Csak augusztus óta járok terápiára, de szerintem a depresszió  tinikorom óta velem van, egyéb dolgok mellett. Szinte mindenben akadályozott. Baráti kapcsolatok kialakításában. Tanulásban. Munkában. Az olyan normális dolgokban is mint a tömegközlekedés.

Nem kérdezted ugyan, nem tudom mennyire lesz hasznos, de elmondom. 4 évesen kerültem kapcsolatba először a szexszel, aztán nincs sok emlékem, de 15 voltam, amikor megint megtörtént és…nem volt jó. Leginkább muszájból volt. Akkor a srác 18 volt, azt hittem tudja, hogyan kell egy nőhöz/lányhoz nyúlni. De nem. Ettől még depisebb lettem, még jobban utáltam magam.

Aztán mikor 16 lettem, elkezdtem vágyni rá, de nem maga az aktus miatt, hanem mert elkezdtem idealizálni magamban a tökéletes együttlétet. Nem kellett volna. Nagyon sok csalódás ért ezután. Voltak kapcsolataim, voltak hosszúak és volt sok sok egyéjszakás, leginkább azért mert utáltam magam.

A depresszió szorongással együtt jelentkezett nálam, ez úgy nézett ki, hogy a strandon, ha a fenekem kilátszott ( rövidnadrágban voltam általában) már szégyelltem magam. A teljes bodyshaming játszott nálam rendesen.

Az, hogy a diagnózistól változott-e valami a szexben?

Hát ez érdekes kérdés, talán annyi, hogy nagyobbakat élvezek és nem tartom cikinek, hogy pornót nézek. Igaz, azt egy picit még szégyellem, hogy milyet, de van egy barátom (fiú) akinek ezeket el szoktam mondani és ő kérte, hogy majd küldjem el neki, ha látok még ilyeneket Pornhubon. Úgyhogy igen, ezt sajnos még a vőlegényemmel sem tudtam megbeszélni, bármennyire is szeretném.

A hétköznapok annyiban változtak, hogy tudatosabban élek, hála a sok önfejlesztő és önismereti oldalnak itt Instán és persze a terápiának. Jobban odafigyelek magamra, a válaszreakcióimra és másokéra is, hogy ne vegyek mindent magamra és én se máson vezessem le a feszkómat.

Tanácsolni csak ugye magamból kiindulva tudok, ami annyi lenne, hogy csak azért beengedni valakit az ágyadba, hogy fontosnak érezd magad, nem kell. Tudom, hogy kurva nehéz…

30 vagyok és nagyjából 6 hónapja tudom, hogy jó, ha a mellbimbómmal játszanak.

Igen, a diagnózis előtt a szex egy kötelező kapcsolati valami volt. Nagyon sokszor nem élveztem és nagyon sokszor kellemetlenül éreztem magam. Csak azt néztem, hogy neki jó legyen, mert ha ő boldog, akkor én is. Aztán amikor láttam, milyen jó nekik, akkor hajszoltam a még többet és még változatosabbat, mindezt úgy, hogy nem volt jó.

 Jaj, de tudok még tanácsolni. A tudatosság. Ahogy odafigyelek magamra és a környezetemre, úgy egyre inkább odafigyeltem a párom igényeire is. 5 éve vagyunk együtt és most a legharmonikusabb a dolog. A szex pedig mesés. Mert igen, ott is magamra figyelek, ahogy belémhatol, ahogy mozog és rájöttem, hogy ez szexi, ez izgat és őt is szeretem nézni közben, mert ő is szexi és ő is izgat.”

LILI TÖRTÉNETE

“Hát…11. osztályban jöttem rá, hogy valami gáz van, és ez nem csak a szokásos kamaszkori hangulatingadozás. Diagnózist pár hónapja kaptam csak, addig bagatellizáltam a dolgot. Azóta igyekszem megbarátkozni a diagnózissal, megtanulni egészségesen együtt élni vele. Ugyanakkor sok terhet levett a vállamról a múltamból:  mégsem lusta és hülye voltam, időnként rideg vagy kirobbanó, hanem depressziós..

Az első párkapcsolatom szintén 11. osztályos koromban volt. Távkapcsolat volt, másfél évig tartott. Ha vannak lelkitársak, akkor én és az akkori párom azok voltunk egymásnak. Ő is depresszióval küzdött, kölcsönösen támogattuk egymást. Ő indított el azon az úton, hogy felismerjem a betegségem és a családom mérgezősségét.
Utána volt még két pár hónapos kapcsolatom a gimiben, de ők legyintettek a depressziómra. Az utolsó srác azután szakított velem, hogy elmondtam neki. Egy ideig rettenetesen haragudtam rá emiatt, de ma már látom, hogy nem hibáztathatom. Nem kötelezhetek senkit arra, hogy maradjon.
Jelenleg fél lábbal kinn vagyok egy 4 éve tartó abuzív párkapcsolatból. A srác 10 évvel idősebb nálam és mindig úgy manipulálja a szálakat, hogy egyszerűen lehetetlen elhagyni. Amikor vége lett a giminek és összejöttem vele,  úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok, kezdtem jobban lenni. Aztán viszont egyre rosszabbul: altató túladagolással szuicidálni akartam egyszer, de meggondoltam magam és kihánytattam magamból az altatókat.

Ez a srác sem veszi komolyan a depressziómat, sem azt, hogy biszexuális vagyok, ami csak még jobban ront a helyzeten.

Szégyellem mellette magam a depresszióm miatt, szégyellem,  hogy nem vagyok erősebb a betegségnél.
Az ismerkedés során csak akkor hozom fel a témát, ha már 3-4 randin túl vagyunk, nagyjából 1 hónap eltelt és úgy érzem, hogy komoly irányba fordulhat innen. Ekkor óvatosan felhozom a témát a másiknak és rábízom a döntést hogy így vállal-e vagy sem.”

ANDREA TÖRTÉNETE

“21 éves vagyok és 17 éves koromban diagnosztizáltak depresszióval, akkor épp egy mérgező párkapcsolatban voltam, és a szexuális életem is megcsappant. Ez sajnos azért volt, mert közbem a mostohaapám szexuálisan molesztált…  Sokáig nem mertem senkinek sem szólni vagy tenni bármit is, a környezetemtől elzárkózva éltem mindennapjaimat.

Majd mikor már nem láttam kiutat, felkerestem egy pszichiátert, aki meghallgatott és gyógyszereket írt fel. Lassan kezdtem magam jobban érezni és rájöttem, hogy muszáj tovabblépnem és összeszednem magamat.

Külön költöztem 19 éves korombam, és helyrehoztam az életem: a mérgező embereket kiiktattam és magamon dolgozom, sokat vagyok a szabadban és egyre jobban tudok már az emberekkel kommunikálni. Jelenleg van párkapcsolatom, csak pár hónap után tudtam elmesélni, hogy miért is megy minden ilyen lassan nálam…”

ELLA TÖRTÉNETE

“Ella vagyok, 18 éves. Már gyógyult depressziós vagyok, de még néha visszaesem egy-egy depressziós epizódba, ez körülbelül 2-3 nap vagy 1 hét is lehet, elég változó. Bár diagnózisom nem volt róla a szüleim miatt, de nyilvánvaló volt a depresszióm. Megakadályozott a hétköznapi életemben, párkapcsolatban akkor még nem éltem.

A depresszió előtt és most utána is átlagosan élek, boldog és szomorú napjaim vannak, mint minden embernek. 

Senki sem volt képben azzal, hogy akkor depressziós voltam, teljesen magamra is voltam utalva. A szüleim egyáltalán nem hittek nekem, amikor azt mondtam segítségre van szükségem, főleg apám. Anyám valószínűleg elhitte, de nem tett semmit. Ismerkedéskor nem szoktam elmondani, csak ha már jobban ismerem azt a személyt.

A tanácsom az, hogy mindenképpen kérjenek segítséget, egy pszichológus és/vagy pszichiáter nagyon sokat tud segíteni, de ha van legalább egy valaki a környezetében az illetőnek, akiben bízik, akkor neki mondja el, beszéljen az érzéseiről.

A depressziót és a szexet egy mederbe terelni igen nehéz, hiszen ilyenkor libidó csökkenés következik be, folytonos szomorúság és üresség érzés. Ha valakinek van partnere akkor mindenképpen beszéljenek erről, a másik fél próbáljon meg segíteni, hogy minél hamarabb rendbe jöjjön az illető.”

NINA TÖRTÉNETE

“Igazából komolyan tavaly nyár óta van ez a betegségem, persze a gyerekkoromban is elég keményen átéltem, mivel anyám bántott fizikailag es lelkileg is. Igazából kapcsolatból kapcsolatba menekültem, főleg futókalandokba. Tavaly nyáron 3 éves kapcsolatomnak vetettem véget és beleugrottam egy szörnyen mérgező kapcsolatba, ahol lelkileg szintén terrorizalva voltam.  A szexualitasom lement a béka segge alá,  szószerint gátlásos lettem, és egyszerűen keptelen voltam az orgazmusra. Augusztusban öngyilkossági kíserletem volt, ami eldöntette velem, hogy itt szakember kell.

Illetve visszataláltam a régi szerelmemhez, előről kezdtünk, tiszta lappal. Nagyon nehéz volt, hisz mindketten sérültünk a szakításkor. Vele régen csoda volt a szex, de most hónapok kellettek, hogy elfogadjam magam, hogy elfogadjam, kellek neki és szeret, ahogy vagyok. Ahogy a lelkemet is újra ki mertem nyitni felé, úgy nyílt a testem is. Emellett természetesen most is járok pszichológushoz és pszichiáterhez is.

Az utóbbi gyógyszereket írt fel nekem – eleinte kedélyjavítót, hogy ne szorongjak és egy másikat, hogy aludni tudjak, most már csak csak az alváshoz kell pirula.

Persze mindig vannak nehezebb időszakok, amikor visszaesem kicsit és inkább a gyógyszerhez nyúlok. Édesapám is mellettem áll augusztus óta, pedig amit tettem nyáron, hogy itt hagytam a kapcsolatot, meg sem érdemlem.  A szexualitásom mára szinte száz százalékban a régi  – sőt, még javult is és kiengyensúlyozottabb az egész. A szűk baráti köröm mindent tud rólam, a távolabbiak nem.”

Olvass többet a depresszió tüneteitől és kezeléséről itt!

 

 

Liked it? Take a second to support szexsuli on Patreon!