Szex.Tippek

“Én azt nem értem, hogy miért nem látja mindenki, hogy a hónalj szép”

hónalj
Nemrég kérdeztelek benneteket a Szexsuli Instagram Story-jában, hogy benneteket mi izgat fel, milyen titkos vagy nem titkos vágyaitok vannak. Azért szeretem, amikor így közösen írtok sok-sok választ, mert kiderül belőle, hogy mindenki másképp egyforma. Hogy nem vagy egyedül, másnak is ugyanolyan, hasonló vágyai vannak, vagy egyáltalán másoknak is vannak vágyai és mivel ezekről kevés szó esik nyilvánosan, mert még mindig erősen tabu, otthon szégyeljük magunkat egyedül. Pedig, ami kettő vagy több ember között teljesen szabad akaratából történik, szuper dolog – vegyük le a “blikkes” felhangokat a szexualitásról!<3
Többen írtátok, hogy szeretitek a hónaljakat, és hogy emiatt szégyenítettek már meg. Megkértem Mátét és Annamarit, hogy írjanak erről az élményükről, hogy minél többen megérthessék, hogy nem kell parázni, meg ítélkezni. Arról, hogy mit jelent szexpozitívnak lenni, a linkre kattintva olvashattok!

MÁTÉ (38)

“Nálam az, hogy tetszenek a hónaljak, valamikor kamaszkorom elején fogalmazódott meg, 12 éves lehettem nagyjából, ekkor elmondtam egy barátomnak, aki erre azt mondta, “fúj de undorító”, ezután sokáig senkinek nem beszéltem erről.  Ettől még mindig is szexuálisan izgatott a hónalj. Nekem egyébként ez a dolog elsődlegesen vizuális jellegű, illetve számos kíváncsiság kapcsolódik hozzá.

Kis túlzással azt mondhatom, hogy egy nőn a hónalját nézem meg először,

ha tehetem, előbb mint a seggét, a mellét. Mindig figyelem, hogy látszik-e borosta benne, van-e izzadságfolt a ruhán. Előfordul, hogy kérdezem a nőket a hónaljukhoz kapcsolódó szokásaikról, hogyan szőrtelenítik, miért úgy, milyen dezodort használnak, izzadósak-e. Az erről való beszélgetés is izgat szexuálisan. A barátnőimnek mindig beszéltem erről, nyilván szexuális helyzetben, leginkább olyan összefüggésben, hogy milyen szép nekik, illetve nyilván kérdeztem róla. Nekem a szagok is fontosak, és minden nőmet szagolgattam, de pl. nyalogatni nem szoktam a hónaljat, megb@szni is csak néhányszor próbáltam, erre nem kattantam rá.

Hogy miért izgalmas?

Én azt nem értem, hogy miért nem látja mindenki, hogy a hónalj szép, vagy miért tagadják ezt az emberek. Hiszen szinte minden mainstream magazincímlapon felemelt karral mutogatják a hónaljukat a modellek, az erotikusnak szánt pózok jellemzően láttatják. Nyilván egy komoly feromonközpont, társul hozzá társadalmi tabu is, hiszen a nők (természetellenes módon) nem izzadhatnak, nem lehetnek szőrösek, erre egy egész iparág épült és telerakták a nőket ezzel kapcsolatos szorongással.
Én egyébként nagyon szeretem, ha izzadnak a nők, szépnek látom a foltot a ruhán, a borostát a bőrön, ezeket természetes emberi szexiségnek tartom. Ezért nem szeretem pl a véglegesen szőrtelenített hónaljat, azt szeretem legjobban, ha borotvált és picit borostás is. Szeretem nézni magát a borotválkozást is nagyon, több barátnőmet kértem erre és interneten is szoktam ilyen videókat nézni, kvázi pornó helyett.”

ANNAMÁRIA (26)

“Szeretem a pszichológiát, a művészeteket, a kertészkedést és ha szakmát kéne választanom, akkor óvónő lennék.
Olyan vágyaim igazából nincsenek, hogy az orrommal beletúrjak valakinek a sövényébe a karja alatt és nagyot szippantsak belőle, de titkon mégis szeretem érezni a másikét. Vagyis, a másikét is…
Az egész azzal kezdődött, hogy egy végig dolgozott nap után, mikor hazaértem, rögvest behulltam az ágyamba. A karjaim a fejem felett, a lábaim keresztezve, az arcom pedig oldalra fordulva. Akkor megéreztem, hogy igen, ki vagyok melegedve és ennek szaga is van. De nem töltött el undorral, inkább olyan nem is tudom… Jóleső volt az orromnak. Amit még én is bevallok, elég furcsa volt. Ezt követte még néhány olyan nap, mikor tusolás helyett néhány percig szipuztam inkább magamat.
Néhány hónappal később történt meg az eset, hogy egyik felnőtt filmes videóról a másikra váltottam. Általános videók voltak ezek, általános jelenetekkel, kivéve az utolsó… Úgy a film felénél, mikor kutyából lovaglóba ültette a férfi a nőt, az belecsókolt a hónaljába.Aztán nyalta is, meg falta is. Én meg csak néztem egy nagyot, hogy ez milyen undiii már, de annyira felizgatott, hogy csak rákattintottam az “armpit” hashtagre. Aznap éjjel nagy örömöt okoztak nekem a nyelvvel szőrtelenre polírozott hónaljak, haha.

Sokáig hét, tizennégy, később huszonegy pecsétes titokládába zártam a tényt, hogy megveszek azért, hogy bájos arcú fiatal nőként hónaljakat akarok nyalni.

Valljuk be, nem sok ilyennel találkozni… Aztán egy szép napon elmondtam az exbarátnőmnek,  Adélnak, hogy mi a helyzet. Tudni illik, mi a mai napig nagyokat nevetünk és amiből lehet, viccet csinálunk. Hát Adél nagyon nevetett ezen. Neki is vannak fétisei, de ő inkább a kötözést és társait szereti.
Miután megtudta, a következő szeretkezésünknél szíjak kerültek a csuklóimra, egy bandana a szememre, és miután össze lett harapva a nyakam és a mellem, meglepetésként jött a hónaljba nyalás. Ámbár nem láttam az arcát, Adél végig szenvedélyes maradt a kényeztetésem során. Ő nem tudom, hogy mit élt meg akkor. Számomra zavarba ejtő volt, mégis kifejezetten izgató és kellemes.
Elválásunk után, az új párommal, Ádámmal nem mertem ezt közölni, csak a kapcsolatunk utáni időszakban. Barátságban ezek szerint sokkal lazább vagyok… Nézett egyet, meg kettőt, majd nevetésben törve ki azt mondta, hogy buta vagyok, miért nem szóltam erről? Lehet benne lett volna. Azóta mindig mondom neki, hogy eszébe ne jusson megcsikizni, mert felizgulok! Haha.
A szobanövényeim mellett van nekem egy Danim is. Néha elmegyünk ide-oda, de leginkább az ágyban töltjük az időnket. Na, neki már biztos, hogy nem merném elmondani, hogy szeretek hónaljat zabálni vacsorára, meg hogy az első után azért jön még egy, mert beindít az izzadtság szaga…
De mellette elfojtani sem tudtam, leginkább azért, mert nem akartam. A hátára döntöttem, megcsókoltam a száját, az arcát, a nyakát… Aztán az ujjait és végig a karját, annak az alján pedig a hónát. Ott elidőztem és áttértem a mellkasára. Konkrétan elrejtettem az előjátékban a titkos kisfétisémet és látszólag szereti a dolgot, hisz gyakran viszonozza ezt nekem. Bár magáról a hónalj témáról sosem beszélünk.
A mai napig nem tudom megfejteni, hogy honnan is indult el ez bennem. Talán mindig is bennem volt ez a fétis? Vagy inkább az undor az “átlag” szex iránt? Ez egyáltalán egy fétis? Elítélendő dolog, ha az ember szereti megcsókolni a partnere egyik testrészét? Nehéz megfogni, hogy konkrétan mi vonzó számomra ebben. Talán az az egyik, hogy tökre ártalmatlan, egyáltalán nem megalázó, de még sem általános dolog, hogy egymás hajlatait nyaldossuk. Ad valami újat anélkül, hogy rosszul érezned vagy rosszul kéne érezned magad tőle. Olyan bizsergetős érzés, nem mindig ugyanazt érzed, míg ott masszíroz egy nyelv. Egy darabig kellemes, aztán egy kicsit összeszorítanád vagy megugranál, mert éppen csiklandós, de visszavált megint izgatóba. Van benne valami… Játékosság is. Olyan finom puha ott a bőr és olyan érzékeny is. És amikor az izzadtság szaga vegyül a parfümével… Az olyan csábító illat.
Sose gondolnád, hogy a hónalj is egy erogénzóna, mert mindenhol azt hallod, hogy ez egy büdi rész és totál cikis, hogyha éppen szőrős. Na meg ha erogénzóna… Hát az csak a nyak-cici-popó, hüvely meg farok, nem? Aaa, nem!

Nyalj be két ujjad közé, nem érzékeny ott is?

Rájöttem egy remek dologra azóta. Ahol az ember “bőre” csiklandós, ott nagyvalószínűséggel szexuálisan érzékeny is. A hónalj meg hát elégge csikis. Egy ideje az az első nekem, hogy kitapogatom a csikipontokat, aztán éjszaka összenyáladzom őket. Többségük a sikerhez vezetnek.”
Borítókép: by Szexsuli
UI: Elnézést a szöveg összecsúszásáért! Sajnos nem tudtam megjavítani(
Print Friendly, PDF & Email