biszexualitás

A biszexualitás akkor is létezik, ha szerinted nincsen

  • “Majd kinövöd..”
  • “Ja, akkor ti mindig hármasban csináljátok?”
  • Korábban már láttam az öltözködésedről, hogy biszex vagy…”

Ahogy mindenki ebben a kedves magyar vagy épp nem magyar társadalomban megkapja a magáét, a biszexuálisok sem maradnak ki. Ezért is írt rám Dóra, mert a szexpozitív Insta poszt után eszébe jutott, hogy szívesen elmondaná nektek az ő saját történetét, és a cikk második felében válaszol azokra a kérdésekre, amelyeket általában fel szoktak tenni a biszexuálisoknak.

“Tudom, hogy sokaknak évekbe, akár évtizedekbe telik, mert nem csak hogy még mindig toxikusan heteronormatív világot élünk, de sokakban él a “vagy ez, vagy az” mentalitás, akkor is ha toleránsak és nagyjából jártasak az LMBTQ+ kultúrában. Én viszont már akkor ráismertem magamra, mielőtt tudtam volna, hogy van rá szó. Azzal szoktam viccelődni, hogy 6 évesen láttam a Titanicot és az első celeb crush-om mind Kate Winsletre és Leonardo DiCaprio-ra esett egyszerre, szóval az ő “hibájuk.” Én voltam az a kislány, aki a Disney mesék közül legjobban a Mulan-ért rajongott. Egyébként nem teljesen vicc ez, tényleg annyira egyértelmű tud lenni, mindenféle felvilágosítás nélkül is. Nagyjából 12 éves voltam, amikor nagyban bújtam a netes rajongói oldalakat, hogy infót szerezzek a kedvenc bandámról, amelynek az énekese nagyon nyíltan biszexuális, és tisztán emlékszem a villanykörte pillanatra, hogy “Ja, van rá szó? Ez a szó rá? Akkor asszem ez vagyok ezek szerint.” És ennyi, nem szakadt le az ég, nem nyelt el a föld.

Illetve ahogy jöttek az új szavak (pánszexuális, queer, stb) nem nagyon van szükségem változtatni, mert nekem ezek ugyanazt jelentik. A biszexuális egy már megfelelő szó nekem, szeretem használni és normalizálni épp azért mert sokszor rossz fényben van reprezentálva még olyan média kontentben is ami egyébként LMBTQ+ közösségnek van célozva, és így azt is érzem, hogy van történelem mögöttem. (A szexuális forradalom előttről is! <3)

((((((Egy nagy zárójel még arról, hogy mennyire fontosak vagy nem a címkék:  ha van, hogyan nevezni valamit, akkor tudod, hogyan keress rá, hogyan találj másokat, akik hasonlóak, diskurzust tudsz folytatni, de ugyanakkor nem preskriptív (vagyis előíró, elrendelő) módon kell használni. Sajnos ebbe a hibába sokszor esik főleg a Z generáció.

Már lassan 30 leszek és látom, hogy mennyire könnyebb találkozni mindenféle tanító forrásanyaggal a mai fiataloknak, mint nekem volt a 2000-es évek elején, amikor totál más világ volt. Nagyon értékelem, így visszagondolva, hogy volt eszem utánanézni mindennek idejekorán proaktívan, és hogy, amit találtam korrekt volt. Szerintem sok-sok év identitáskrízistől mentett meg maga a kíváncsiság, hogy nem volt cenzúrázva a netem, és hogy valamilyen közösségre leltem, néha mondjuk filmklubok vagy ilyesmik révén. Nagyon izolált lehet az élet, ha akármelyik címke is illik valakire az LMBTQ+ akronímából, betűszóból, de én inkább erőt találtam a szemantikában mintsem zavart. Azt is nagyon tisztelem, akik épp a címkék eldobásából nyernek erőt, de az én tapasztalatom szerint távolabb van az igazságtól az a tipikus bi reprezentáció mondjuk a tévés sorozatokban ami szerint nem bírjuk kiejteni a szót mert “nem szeretem a címkéket.” Sok szempontból valósághűbb a Crazy Ex-Girlfirendből a “Getting Bi” dal. Ha lehet, mi mondjuk bátran minden további nélkül és nem nagy ügy.))))

Nagyon tisztában voltam magammal mindig is, és sok fájdalmat okozott amikor páran (lányok) vagy nem voltak biztosak az identitásukban, vagy nem merték beismerni még, vagy úgy tekintettek rám, egy egész, érző emberre, mint egy turista élményre, ami nem szép dolog.

Ezért tanácsolnám azoknak akik önkutatásban vannak, hogy valahogy próbáljunk már tisztában lenni ezzel mielőtt “kipróbálunk” embereket. Vagy akkor tisztázzuk le ezt, mielőtt megbántanánk valakit.

A kommunikáció a kulcs minden kapcsolati témában. És akkor a másik oldala ennek, hogy a saját közösségem meg sokszor úgy tekint rám, mintha nem lenne teljes jogom jelen lenni, részt venni, a biztonságos szférákban mozogni. Ez az egyetlen része, amit negatívan élek meg és az életem sok terén visszaköszön ironikusan ez a “se itt, se ott” helyzet (Én már Angliában élek, mert Magyarországon nem látok jövőt jó ideig, kétnyelvűen nőttem fel, a karrieremben is van egy száraz, nappali robotoló énem, de az igazi kiteljesedést a művészet és a színház adja.) De nem változtatnék cseppet sem magamon, ez a legjobb. Ha a kerítésen ülsz, minden szép kertre rálátsz, nem?

Hogy állnak hozzá a szüleim?

Sehogy, és ha egy aggódó szülő olvassa ezt épp, akkor azt tanácsolnám, hogyha azt akarják, hogy bizalommal forduljanak a gyerekeik hozzájuk, akkor el kell felejteni hogy “fújjozzunk” egy meleg csókon a tévében, vagy az “ártalmatlan” és “dehát mindenki mondja” sértő kifejezéseket. Az egyetlen amit elérnek ezzel az az, hogy nem fogják ismerni a gyereküket, mert befolyásolni a természetes vonzódásukat, azt biztos nem fogják tudni.

Az egyetlen a családomból, akinek valaha is elmondtam az a nővérem, aki 4 hónapig utána hozzám se szólt, és azóta is alig, pedig egy általában toleráns embernek mutatja magát mások előtt. Ez úgy történt, hogy két évvel ezelőtt egy irodában dolgoztunk (vidéken), ahol nem csak egy-két, hanem szinte minden közvetlen kollégám minden egyes nap tett homofób, rasszista, szexista stb. megjegyzéseket. Úgy éreztem senkihez sem fordulhatok, mert a HR lassan reagált, és max. egy-két érzékenyítő tréningen kívül semmi sem történne. Végül a stressz miatt visszaestem anorexiás-bulímiás szokásokba és az intenzíven kötöttem ki. Ott megfogadtam, hogyha kijutok onnan, akkor kiállok magamért jobban és őszintébb életet élek, ami éltet, nem gyötör. Ezért is költöztem ki Londonba, nem csak a színház miatt, hanem főleg azért hogy ALAPVETŐ legyen hogy ne b***zzanak a munkahelyemen.

Ezekről a mikroaggressziókról csak az elmúlt két-három évben jelentek meg kutatások, és nem, nem segít hogy “csak engedd el a füled mellett”. Aztán a tudomásomra jutott hogy a nővérem egy munkahelyi bulin mutogatós-csókolózott egy kolléganőjével a kedves férfi kollégák örömére, akiknek a leghomofóbabb megszólalásaik voltak a nappali órákban, és akkor azt mondtam hogy na, elég. Én itt stresszben hallgatok, bújkálok, őrlöm magam a titkolózással, csak hogy ne legyek probléma, ők meg ezt művelik, hát nem hiszem, ennyi volt, és ezért írtam egy nyugodt hangvételű, de őszinte coming out levelet egy karácsonykor a nővéremnek, és azóta szinte nincsen semmi kapcsolatunk.

Szerintem sokan mások az LMBTQ+ közösségből is megtanulták, hogy a családot találni, megteremteni kell, nem mindig kapjuk kézhez.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by jackie (@aroaceandphroggies)

ITT VAN NÉHÁNY KEDVES MONDAT, ÁLTALÁNOS TÉVHIT, AMIT A BISZEXUÁLISOK SZOKTAK KAPNI, DÓRA MOST VÁLASZOLT IS EZEKRE.

biszexuálisok csak a férfiakhoz és a nőkhöz vonzódnak.

Nem feltétlenül, mert a nemünk nem bináris. Az alapdefiníció az, hogy aki biszexuális két vagy több nemhez vonzódik. Úgy is szoktam mondani, hogy valaki neme (akár társadalmi, vagy biológiai) nem számít, vagy ritkán számít abban, hogy mennyire vonzódom hozzá.

Akkor mi az hogy pánszexuális/queer/flexibilis/más címkék?

Kényelmes pontosítás azoknak, akik jobban szeretik ezeket a szavakat használni. A “queer” ugye másra is vonatkozhat, ami egy másik csodás téma.

biszexualitás nem létezik/csak egy fázis.

Nekem már lassan 30 éve “fázis.” Szóóóóval…

Ez a tévhit ugye abból ered, sokaknak bármilyen biztonsági okból könnyebb, ha biszexuálisnak vallják magukat miközben tudják, hogy melegek/leszbikusok. Egy részem megérti, de egy másik részem belül kiabál, hogy ne már. Mert amit próbálnak elérni vele, az nem létezik. Nem lesz könyebb. Nekem az a realitásom, hogy nem félig vagyok ez/az, és ezzel függően nem félig rúgnak ki, nem félig vernek meg, nem félig nem tudok házasodni/örökbe fogadni, nem félig üldöznek jópár országban, nem félig dobnak ki otthonról, nem félig zaklatnak az iskolában, munkahelyen, nem félig érnek hatások amik a mentális higiénémet tesztelik. A legtöbbünk előbb-utóbb hosszú távú kapcsolatban köt ki, de ez nem jelenti azt, hogy az addigi életútja nem számít.

Érdekes még az is, hogy a binőkre azt mondják csak figyelmet akarnak, a férfiakra meg azt, hogy igazából melegek. ÉRDEKES, hogy mindenki titokban csak a férfiakat szereti, nem? Pedig, már nem azért de… a férfiakból egy kivételem van akit szeretek, a többi vékony jégen áll emberileg. Ezzel szemben minden nap egy tucat istennővel találkozok szembe. Szerintem tartsuk tiszteletben pont azt a szót, amit választ valaki arra, hogy jellemezze magát, és ha esetleg talál kényelmesebb szót a későbbiekben, azt is fogadjuk el!

Bizonyítsd be/Mondj el MINDENT, amit tudom kell!

A Google mindenkinek ingyenes és ugyanúgy működik. Ha én meg tudtam találni a megfelelő információkat, akkor amikor mindenkinek még MySpace oldala volt, akkor ma, 2021-ben könnyebb lesz bárkinek, az biztos. Hajrá!

Jézus, hát nekem eszembe sem jutna egy idegent megkérdezni arról, hogyan szexel, kivel, mennyiszer, stb. ELNÉZÉST!?

Sokak ráadásul nem a Kinsey skála közepére esnek, hanem van egy preferenciájuk, vagy ez változó akár napról napra, vagy akár általában a nem/nemi önkifejezés beleszól abba, hogy el tudják-e képzelni valakivel hosszú távon. Nem érdemes firtatni, ha csak nem közeli ismerősünk osztja meg a tapasztalatait készségesen. Érdekes, hogy nekem fel kell mutatnom az egész szerelmi életem történetét hogy “higgyenek” nekem, ami mondjuk abszolút hidegen hagy, miközben a heterók simán rámondják egy kisbabára hogy “szerelmes”, ha nagyjából egy másik (eltérő nemű) kisbaba irányába néz. A gender reveal partikról nem is beszélve. Csak… csak ne!

by eszter jámbor

Miért kell mutogatni magunkat? / Miért nincs heteró Pride?

Az első kérdésre egy tudálékos válasz van, a másikra meg egy egyértelmű.

  1. A történelem során nem az érzéseket, nem a gondolatokat bűntették törvénnyel, hanem a tetteket. Ez így van a homoszexualitással is. Eleve úgy volt mindenki vele hogy amit a négy fal között csinálok (beleegyező felekkel), az nem tartozik másra. A heterók fogták maguk és beleártották magukat. Rendben, mondta az LMBTQ+ közösség a 60-as, 70-es években, akkor ITT VAN. TESSÉK. NÉZZÉTEK AKKOR, ha annyira rendőrözni akarjátok és megszabni az életünket. Ezért olyan meztelen a Pride, de mondjuk a budapesti tök szerény is. Nem mellesleg nem tudok úgy egy napon végigmenni, hogy ne próbálna egy cég eladni nekem valamit a heteroszexualitást használva, lásd a második pont.
  1. Heteró pride-ért sírni olyan sértő és értelmetlen hülyeség, mintha egészséges testű emberek sírbakolnának a kijelölt egészséges parkolóhelyekért. Azt csak parkólóhelynek hívják. Ahogyan minden átlagos nap is heteró pride. Minden reklám, minden tankönyv, minden egyes alkalom amikor az én söröm a pasimnak hozzák ki az ő koktélját meg nekem, az straight pride nap. Aki elnyomva akar lenni, annak nem tudok mit mondani és nem is akarok.

Akkor hármasban?

*Nagy fáradt sóhaj.*

Először is, ha hozzáérsz a páromhoz lecsapom a kezed.

Másodszor is, bárcsak ilyen izgalmas életem lenne! Szerintem szexualitástól függetlenül sokkal “unalmasabb” az élete mindenkinek, mint ahogy azt mások képzelik. És egyben sokkal kiteljesedettebb is, szóval nem köszönöm (hacsaknem az illetők Ben Barnes és Evan Rachel Wood), de akik élik a világuk, hajrá. (Csak biztonságosan!)

Végezetül, mindenki kedvenc témája manapság saját maga, én is szívesen mesélek sztorikat, de csak olyat kérdezzünk bárkitől, amit nem bánnánk, ha nekünk is feltennének. Tehát ha vaktában kérdezgetsz másokat hármasról vagy a nemi szerveikről, akkor ne sértődj meg ha egyenest vissza kérdeznek. Mert én egyenlő mértékű gorombasággal fogok is.

Nem hiányzik X nem, ha monogám kapcsolatban vagy?

Szex terén pont annyira hiányzik vagy nem hiányzik, mint mondjuk egy meleg férfinak vagy heteró nőnek bármelyik másik pasi a párján kívül, vagy egy leszbikus nőnek vagy heteró férfinak bármelyik másik nő.

Ha magunkra néztunk, akkor a válaszhoz még annyit tennék, hogy az hiányzik, hogy több női energia legyen körülöttem, de ez nem a szexualitás miatt van, hanem mert valahogy mindig szétszéledtek a baráti köreim, és a korona szezon miatt is egyáltalán az emberek hiányoznak. Az egyetlen ember az életemben a párom per pillanat. Bár ő egy példa értékűen érzékeny, intelligens, és csodálatos egyén, olyanok hiányoznak, hogy egy barátnőm engedje hogy befonjam a haját, mielőtt másik kocsmába mennénk, vagy inkább az hiányzik, hogy más LMBTQ+ társaságom legyen személyesen, nem csak a világ másik felén. A párom egy heteró férfi, és bár mindent flottul tud miattam, néha jó lenne nem az ábécé (avagy az “á bi cé”) elejéről kezdve megmagyarázni a gondolataim. Olyan hiányzik, hogy ha történik valami a világban vagy közvetlenül velem, ne kelljen elmagyarázni, hanem egy jól időzített szemkontaktus elég legyen és értjük egymást. De ez is ritkán jön elő.  Ha nagyon olyanom van, akkor az esti filmnek olyat választok, amiben Cate Blanchett van és az rendbe tesz. XD

Ha ezt olvasod és a párod biszexuális és most pánikolsz, nézd meg, van-e konkrét indokod arra, hogy bizonytalanul érezd magad a kapcsolatodban! Senki nem azért fog csalni, mert biszexuális. És tanácsolnék egy őszinte beszélgetést is, aminek alapvetőnek és mindennaposnak kellene lennie egyébként is. Nem csak neked van jogod tudni, hogy megbízhatsz-e a párodban, hanem neki is joga van tudni, hogy támogatod-e. Olyannal biztos nem tudnék barátkozni sem, nemhogy párkapcsolatban lenni, aki kicsit is bifób/homofób. És még annyit, hogy nem inkább épp magabiztosabbnak kellene lenned, mivel a párod még annyival több ember közül is téged választott?

De ha monogám vagy, akkor döntöttél. Miért nem hívod most már magad heterónak/melegnek?

Mert nem vagyok az. A biszexualitásról azt hiszik hogy mindenből a legjobb jut, pedig nekem pont több jutott abból, hogy eltörlik az énem itt is ott is (ez az ún. “bi erasure”). Nem a párom határoz meg, köszönöm. Én egy egész ember vagyok. Összehasonlítva például azzal, ha valaki cölibátust fogad, attól még nem vált biológiailag impotenssé. Nem nagyon értem miért olyan nehéz felfogni vagy elképzelni az én szemszögem, habár őszintén szólva nekem is ugyanolyan furcsák, akik monoszexuálisak, bármelyik véglet.

El nem tudom képzelni, milyen ha olyan a beállítottságod, hogy egy csodás, szexi, szimpatikus embernél előrébb jön akármilyen lelkileg otromba egyén, csak azért mert a neme stimmel. Nem értem!

 

Kit érdekel? Mindenki egy kicsit bi.

Nem, tényleg nem. Sajnos. Szerintem minden meleg/biszexuális eszébe most visszasereglettek a háborús emlékek amikor egy heteró haverjukba beleestek. Ez szinte beavatási rítus.

Biszexuális vagy? Akkor én tetszem neked?/Akkor mindenki bejön neked?

Ha heteró vagy mindenki bejön neked aki más nemű? Nonszensz.

Mindig tudtam, hogy bi vagy, olyan a stílusod/ruháid/személyiséged.

Ezt akkor is hallottam már, amikor nagy sál volt rajtam és összevissza szállt a hajam, meg akkor is, amikor kényelmesen “férfias” ingben és zakóban voltam, és akkor is, amikor szürke irodában dolgoztam, akkor is amikor az összes ruhámon állandóan festékfoltok voltak. Akkor is biszexuális vagyok, ha nincs rajtam a megfelelő ruha. Főleg akkor, mondhatni. XD

TOVÁBBIAK:
Nézzétek meg @tothmeszti szuper YouTube videóját is a témában! 

 

Borítókép: Crazy Ex-Girlfriend

Liked it? Take a second to support szexsuli on Patreon!