Szex.Teszt

Mit tudnak a mobilappal is irányítható okosvibrátorok?

okosvibrátor teszt satisfyer

MIELŐTT ELOLVASSÁTOK A TESZTET: azt mindenképpen tudjátok, hogy ezeket a vibrátorokat a vagyaim.hu szexshoptól kaptam, hogy próbáljam ki és írjak róluk. Előtte megbeszéltük, hogy én valóban azokat a dolgokat írom a kütyüről, amit gondolok, meg tapasztaltam, ha valami nem tetszik, azt is beleveszem, mert úgy korrekt, és fordítva is – természetesen, ha valami nagyon tetszik, azt sem hagyom ki. Nem kaptam érte pénzt, hogy teszteljem ezeket a Satisfyereket, ugyanakkor ti kaptok kedves olvasók egy vibrátortesztet, enjoy <3

“Drágám, egy űrhajón élünk!”* – röhögtünk össze a partneremmel, amikor rájöttünk, hogy az előbb félrerakott vibrátor azért nem oké teljesen, mert rajta maradt a kupakja. Én nagyon modern asszonynak gondolom magam, aki ért a kütyükhöz – ja, mégse)

Az okosvibrátorokhoz az első lépés, amit egyébként bármilyen szex és nem szexkütyü mellé ajánlok, hogy olvasd el a használati utasítást mindig! Én vagyok az, aki sose szokta, mert majd úgyis egyértelmű lesz, mert majd úgyis végignyomkodom az összes lehetőséget, és kiderül, mit tud, de hogy ne ülj az ágyon letolt bugyival, amíg a pasid a Satisfyer ügyfélszolgálatnak ír, hogy mégis mi kell hozzá, hogy 2 kilométerre egymástól is működjön a vibrátor, olvass el előtte mindent!:)

Nekem már régi vágyam volt, hogy kipróbáljunk valami olyat, ami “távba rakja” a szerelmet, és praktikus lehet koronakarantén idejére, vagy arra, ha elszakadtatok egymástól, meg már amúgy is elegetek van 2020-ból!) Szóval ezek az okosvibrátorok az egyéb szokásos vibrátor tulajdonságaikon túl azt is tudják, hogy egy Satisfyer Connect nevű appon keresztül az interneten kapcsolódva – be kell jelentkezni, kell profilt csinálni – meg tudjátok egymást keresni, és a partnered tudja irányítani a saját telójáról a te kezedben lévő okosvibrátort.

Mi azt gondoltuk, hogy teljesen egyértelmű lesz minden, de nem egészen az, szóval tényleg csak úgy álljatok neki, hogy előtte már lepróbáltátok a rendszert, mert baromi idegesítő tud lenni, ha mégsem jön össze a dolog. Azt elég fontos tudni, hogy csak akkor tudod átadni a partnernek a távirányítást, ha videó -vagy hangcsetbe kezdtek. Az ő telóján megjelenik a te vibrátorod kezelőfelülete, de amikor csak Bluetoothon keresztül csatlakozol a kütyühöz, akkor valahogy egyértelműbb a felület, mint neten keresztül. Viszont az egész nagyon jó arra, hogy beszéljetek közben arról, hogy kinek hogyan lenne jó. “Húzd fel az air pulse módot!” 🙂 Ja, igen, olyat is lehet, hogy akár mindkettőtöknél van kütyü… Na, a lényeg, itt nem lehet szégyellősködni, nincs értelme.

Persze úgy is működik, hogy a Satisfyer appon keresztül keresel valakit, akinek van kedve online játszani, az appban van lehetőséged több partnert is beállítani – szóval kvázi használhatod Tindernek, csak nem kell hozzá találkozni.

Mit tud egy okosvibrátor?

Legalábbis mit tudnak a Satisfyer okosvibrátorok – más márkát okosvibrátorból nem próbáltam.

  • A kedvencem az a lehetőség volt, amikor a Bluetoothon keresztül csatlakoztatott okoskütyü vibrálásának erősségét azzal szabályozta a partnerem, hogy belefújt a mikrofonba. Mondtam, hogy ezt muszáj nekem is: szóval boldogan fújkáltuk mindketten, és együtt örültünk a 21. századnak:)
  • Rá tudod küldeni a kedvenc számodat, és megpróbálhatsz elélvezni a ritmusára, good luck! De sima ambient zene alapbeállítás is van benne.
  • A telón kereresztül beállíthatsz programokat, vagy fel veheted a szeánszaid programjaid, és legközelebb is ugyanarra a ritmusra, rezgésre, vagy épp légerősségre csapathatod. Szóval ne úgy képzeld, hogy az egyik kezedben a teló, a másikban a vibrátor, és úgy kell boldogulnod!
  • Az appon keresztül akár 4 okosvibrátort is irányíthatsz egyszerre – ha valaki ezt bevállalja, írja meg az élményt a Szexsulinak!
  • Ha van Apple okosórád, akkor rákötheted.
  • Bírják a víz alatt is 30 percig.

Három okosvibrátort próbáltunk ki:

Satisfyer Love Triangle

Ez egy nagyon kis dizájnos, apró kis okosvibrátor – abszolút utazó darab, vagyis tényleg nem látszik rajta, hogy szexkütyü – ezen hagytuk rajta a kupakját. Inkább szólózáshoz való, csiklóizgatáshoz, lightos kezdő darab.

Satisfyer Double Joy

Előnye, hogy ketten is lehet használni – végülis mindegyik vibrátort csak fantázia kérdése – de ez behatolás kiegészítőnek van kitalálva. Nekem egyedül a rajta lévő gomb megoldás nem tetszik, szép formás vibrátor EU-szabvány szilikonból, de a rajta lévő kezelőfelület olyan műanyagosan recseg-ropog. Apróság, engem zavar.

Satisfyer Curvy 1+

Ez is a csiklóizgató kategória, de konkrétabb, masszívabb, mint a Love Triangle. Ezzel már lehet párban csiklót is izgatni.

PLUSZ EGY

Na, szóval legyetek gendertudatosak, és ne csak punciban gondolkodjatok, ha a partnereteknek farka meg heréi vannak, ezeket az okosvibrátorokat (is) ki lehet próbálni, kísérletezni, hogy a rezgés, szívás hol és hogyan jó. Ne legyél önző, nemcsak a punciké a világ!:)

BIZTONSÁGI RÉS: 

Az applikáció egyébként minden biztonsági dologgal – beállíthatod, hogy eltűnjön X másodperccel később a cset, többlépcsős azonosítás stb. – el van látva, de arra számíts, ha nem írod át a kütyü nevét azonnal, akkor az ugyanarra a Bluetooth rendszerre csatlakozó egy térben lakó fogja látni, ha épp csatlakozna ő is mondjuk a hangfalával, a Satisfyered nevét. 

*Firefly rajongók előnyben

https://www.ohsuli.hu/2020/04/05/koronavirus-tavkapcsolat/

Print Friendly, PDF & Email