A nyalógép létezik – ilyen egy desszertvibrátor

MIELŐTT ELOLVASSÁTOK A TESZTET: azt mindenképpen tudjátok, hogy ezt a vibrátort a vagyaim.hu szexshoptól kaptam, hogy próbáljam ki és írjak róla. Előtte megbeszéltük, hogy én valóban azokat a dolgokat írom a kütyüről, amit gondolok, meg tapasztaltam, ha valami nem tetszik azt is beleveszem, mert úgy korrekt, és fordítva is – természetesen, ha valami nagyon tetszik, azt sem hagyom ki. Nem kaptam érte pénzt, hogy teszteljem ezt a You2Toys hajlítható csikló – és hüvelyi vibrátort, ugyanakkor ti kaptok kedves olvasók egy vibrátortesztet, enjoy <3

Lehet páran emlékeztek rá, amikor Budapesten a Váci utcában volt egy erotika múzeum, legalábbis olyasmi – fenekelhető műseggekkel, glory hole-lal és életem Csepel varrógépével. Igen, Csepel varrógéppel. Egészen addig, amíg meg nem láttam a Csepel varrógépből baszógéppé házilag átalakított szerkezetet (ha láttátok a Coen fivérek Égető bizonyíték című filmjét, George Clooney karaktere fabrikált benne hasonlót a feleségének) eszembe nem jutott, hogy ilyet lehet. A múzeum tulajdonosa azt mesélte, hogy a nagymama halála után a padlásán találták a gyerekek, és végül a múzeumnak adták.

Szóval amikor először megláttam ezt a nyalógépet, ami egyébként 2 Function Vibe hajlítható csikló -és hüvelyi vibrátor, muszáj volt felröhögnöm, mert ez jutott eszembe. Persze a külalakja egyáltalán nem hasonlít, de a pici csapkodó szilikonnyelv így önmagában elég vicces.

Az új vibrátoraimmal szoktam flörtölni, legalábbis annak nevezem azt a folyamatot, amíg csak nézegetem a dobozát, és elképzelem, hogy milyen lesz, majd ha kipróbálom. Egyébként egy nagyon menő dizájner pipára emlékeztet az egész, csak dohány helyett a csiklóddal töltőd meg -ha-ha-ha.

Nekem egyébként, ami a legjobban tetszik benne, hogy hajlékony a nyele, és össze-vissza hajlítgathatod, egészen addig, amíg megtalálod a megfelelő szöget. Most nézem a Netflixen a Grace és Frankie sorozatot, amiben Jane Fonda karaktere és a barátnője (SPOILER) idősebb nőknek terveznek vibrátort – például gondolnak azokra, akiknek fáj a csuklója. Ez a hajlékony nyél nagyon könnyen tarthatóvá teszi a vibrátort, de erről írok később.

Amit mindenképpen tegyél meg a használat előtt a vibrátoroddal, tisztísd meg – langyos szappanos vízzel lehet ezt, és csekkold, hogy fel van-e töltve. (A vibrátortisztításra is vannak egyébként megfelelő szerek.) Az olyan szomorú, amikor rápattannál a gépre, de energia meg nincs benne:D Én, mint mindig feltoltam a max fokozatra – ha már orál, legyen max. És elsőre csalódtam, mert valahogy nem éreztem a nyalást, csak egy kis vibrálást, pedig nagyon szabályosan jártam el – víz alapú síkosítót is tettem a csiklómra. Az ilyen szilikon borítású kütyüket csak azzal szabad használni, már úgy értem, nem olaj alapúval.

Aztán rájöttem, hogy ez a finom kütyü több előhangolást igényel, mint a hatalmas “pálcák”. Vagyis jobban be kell igazítani, alaposabban “személyre kell szabni” – vagyis érdemes mozgatni, idetenni, odatenni, beljebb tolni, kijjebb húzni, hogy megtaláld a tökéletes helyét. Viszont, amikor megtaláltam a tökéletes helyét brutál gyorsan elélveztem. Hmmm…ez a nyalás fíling imitáció a vibrálással megint egy új érzés. Teljesen más, mint a csiklószívó cucc vagy a hatalmas Wand-er Woman. 

Ez egy diszkrét is szerkezet, nagyon halk, ezért nincs is brutál ereje. Igaz, most nincs utazó szezon, de ezt simán bedobod a kézipoggyászba is. Én ezt semmiképpen sem az első vibrátornak ajánlanám, hanem kiegészítő desszertvibrátornak egy másik, masszív – főétel darab – mellé.

Klassz orvosi szilikon a borítása, 10 fokozata van, és utántölthető. A nyalógépről fotókat és minden technikai részletet ezen a linken találsz.

Borítókép:

 

Liked it? Take a second to support szexsuli on Patreon!