Szex.Tippek

“Minden porcikájába szerelmes vagyok, igen, a farkába is”

meztelen fotó

UPDATE: Ezt a cikket 2019-ben írtam, most frissítettem kicsit.

Küldtem magamról meztelen képet arccal egyszer, és ha eszembe jut, nem érzem magam különösebben jól tőle. Én 39 éves vagyok, ezt csak azért írom, hogy nekem nem alap a kezdetektől, hogy okosteló, meg e-mail, meg meztelen fotó küldés. Egyetemista koromban kerültem először olyan háztartásba, ahol volt betárcsázós internet, és vártuk a vasárnapot, amikor megfizethető volt a percdíj, és fogtuk a fejünket, ha elcsesztük az időpontokat, és már előbb becsatlakoztunk.

Rettenetesen meg voltam sértődve, amikor egy másik alkalommal, úgy 10 éve, a “nagyjából művészi, arc nélküli, bugyiletolós, semmi sem látszik, de olyan mintha” videómra egy végtelenül egyszerű farokverős videót kaptam válaszul egy spanyol csávótól, és inkább hagytam az egészet, mert minden volt, csak szexi nem. Aztán most meg annyira parázom azon, hogy hogyan férnek hozzá a telómról gonosz orosz hackerek – mondjuk már tudom, hogy nem kell Oroszországig menni ilyesmiért  – hogy az erotik fotó küldés műfaja nálam kimarad…

Pedig a magyar tinédzserek 40 százalékától már kértek neten meztelen fotót, és legalább 7 százalékuk küldött is.

Szóval megkérdeztem másokat, hogy hogy van ez, meg ki hogy csinálja, meg mikor van benne kraft, és Juli, az egyik havernőm azt mondta, hogy szerinte alap, hogy legalább egyszer életében mindenki küld magáról szexi fotókat.

“Igaz, a fejem soha nem szerepelt rajtuk, kizárólag egy-egy testrészem. Borzasztóan izgalmas műfaj, ha a földrajzi távolság okán így húzzátok egymást azt aktuális pároddal, majd amikor végre találkoztok, alig bírtok magatokkal.

Nekem ez az élmény egyetlen férfihoz köthető, valahogy csak nála éreztem azt a biztonságot, őrültséget, felszabadultságot, hogy meztelen mozaikokat küldjek magamról.

Mással ezt nem sikerült megugranom. Annyi szart hall az ember a netre kikerült tartalmakról. Neki egy erotikus albumot is készítettettem, ami szintén megtette a hatását. (Képzelj el talpig neccben, műszempillával, ‘Fuck-me’ tűsarokban – isteniiiiiiiiiiiiiiiii). A kép ereje számomra nagy erővel bír, ha ő küldött magáról egy képet, simán megpördült velem a szoba. Nála azt éreztem (és szerintem te ezt érteni fogod), hogy minden porcikájába szerelmes vagyok, igen, a farkába is.”

“Én nem küldtem soha, de nálam ez elsősorban beszariság lehet. Kaptam viszont többször és az általában fura érzés volt. Azért éreztem magam kellemetlenül, mert éreztem, hogy a másikat ez mennyire kiszolgáltatja. Úgy kaptam őket, hogy nem kértem” – mesélte Tivadar, amikor felhoztam a témát, bár mi egy “beszari”korosztály vagyunk:) Szóval megkérdeztem a 19 éves Lilit is:

“Csak a barátomnak küldtem ilyen képet, akivel már lassan 2 éve együtt vagyunk. Szóval vele okénak érzem az egészet, megbízom benne teljesen. Tudom, hogyha szakítunk nem fogja másnap kiposzoltni a képeimet. Mindenkinek nyilván ez a saját dolga, hogy mit küldözget kinek, mit mer, mit nem mer…

Nekem az a véleményem, hogy csak annak küldj bizalmas képet akiben megbízol száz százalékosan. Mert manapság a revenge porn is nagyon trendi dolog.

Jobb inkább óvatosnak lenni! Kaptam már meztelen képet egy ismerősömtől, aki kicsit félreértette a szituációt. Azaz azt, hogy csak jól eldumálgattunk egy este Messengeren a kedvenc rendezőnk legújabb filmjéről. Aztán ő este 11 óra körül átküldött egy képet magáról, mindenféle kontextus nélkül. Majd rá 5 percre annyit, hogy cserébe ő is kér valamit. Nem tudom, biztos unatkozhatott. Hát érdekes volt a szitu, nem nagyon tudtam hova tenni. Nyilván nem küldtem neki semmit, meg na, nehogy már ő utasítson! Azóta nem nagyon dumálunk:D”

Ami teljesen biztos alapszabály:
  • NE KÜLDJ KÉRETLENÜL MEZTELEN FOTÓT MAGADRÓL MÁSOKNAK!
  • NE KÜLDJ MEZTELEN FOTÓT IDEGENNEK, MÉGHA KÉRI IS!
  • UGYANAKKOR KÖZÖS BELEEGYEZÉSSEL LEHET EGY IZGALMAS, KLASSZ DOLOG EZ AZ EGÉSZ.
  • CSAK MÉRLEGELD, HOGY VALÓBAN MEGBÍZOL-E ABBAN, AKINEK KÜLDÖD EZERMILLIÓ SZÁZALÉKIG!
  • AZ ARCOD INKÁBB NE LEGYEN A FOTÓN!

Ti mit gondoltok a témáról? Csatlakozzatok a Szexsuli Instagramjához, és írjátok meg ott kommentben!

Borítókép: Unsplash

Print Friendly, PDF & Email