Mindenki normális

Ó, azok a régi jó petting partik

Az első világháború utáni depresszív hangulatban kerestek az emberek valami jó kis elfoglaltságot, ezek voltak Amerikában a ’20-as években az úgynevezett petting partik. “Igen, voltak olyan partik, ahol a fiatal férfiak és nők nagyon sok szexuális felfedezést tettek: csókolóztak és “dédelgették” egymást, de megálltak a konkrét aktus előtt, vagyis behatolás nem történt. Ezek egyébként nem orgiák voltak, vagyis mindenki maradt a párjánál” – mondta Paula S. Fass a Berkeley egyetem professzora, aki a téma kutatója.

“Jó lehetőség volt ez a fiataloknak, hogy feszegesség a határaikat, kísérletezzenek, ugyanakkor megteremtették ennek a saját, jól átlátható szabályait” – tette hozzá a professzor.

Először egyébként egy 1915-ös Washington Times számolt be a fiatalok új partizási szokásairól.

“Hallottál valaha a petting partikról?

– tette fel a kérdést a szörnyülködő riporter, aztán a következő években szépen elterjedtek  ezek a partik az egész országban a National Public Radio cikke szerint. Természetesen a petting partik elterjedésével megjelentek a nemzet erkölcseinek őrzői is, például Mrs. Augustus Trowbridge, egy princtoni egyetemi professzor felesége 1500 diáknak tartott beszédében felhívta a figyelmet a petting partik közönségességére, és arra, hogy az erkölcsöt hírből sem ismerő, gardedám nélkül táncoló, rúzsozott lányok, és persze a fiúk – rúzzsal vagy anélkül – is a dekadens társadalom tünetei.

Aztán a petting partik szépen “kimerészkedtek” a négy fal közül, és például Atlantában a strand rendőre megvolt azzal bízva, ha netán nyilvánosan ölelkező fiatalokat lát a strandon önste őket nyakon hideg vízzel – jó lesz, az erkölcsöknek mindenképpen.

A petting partik az évtized közepéig kitartottak, és a kollégiumok négy fala közül az autóikba vagy a szüleik autójába szorultak a párok. És ezt a 20. századi amerikai filmekben gyakran látni is, hogy a jó szokás sok-sok évtizeden keresztül kitartott, sőt, tart még ma is…

Végül a ’30-as évekig kitartott a petting parti intézménye. “A ’20-as évek igazi pajkos évtized volt, amikor a fiatalok próbáltak megszabadulni a viktoriánus kor maradiságától, ami gátolta a szexualitás kifejezését. Aztán, amikor már sok minden nem számított prüdériának, ami korábban igen, már nem volt szükség a petting partik világára.” – mondta Paula S. Fass, professzor.

Kattints a képre és kövesd a Szexsuli Instagramját is!

instagram, oh_suli, szexsuli
szexsuli

 

Borítókép: Kirn Vintage Stock/1928

Print Friendly, PDF & Email

(4) Hozzászólás

  1. […] az volt az izgalmak netovábbja, teteje, és mindene, hogy sulibuli után vagy bármikor ki kivel csókolózott, illetve ki kivel nem csókolózott. És amikor a randid nagy része még abból áll, hogy […]

  2. Kiskos says:

    Imádom a pettinget, szerves része a szexnek, legalább is az oda vezető útnak… Jobb így felfedezni a másik testét, mint pusztán bevetéskor…

    1. szexsuli says:

      Igen, szerintem is nagyon izgalmas! 😍

    2. szexsuli says:

      <3<3<3
      Ugye?:)

Hozzászólás a(z) Kiskos bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.