Happy BDSM

“Lehet, hogy épp melletted áll az a beteg ember, aki szereti a fenekelést”

szexsuli, kink, előítélet

“Sohasem tudhatod, lehet, hogy épp mellett áll az a beteg ember, aki szereti a fenekelést” – pár éve egy esküvőn mondta a pasim egyik havernője. Sutyiban összemosolyogtunk a pasimmal, mert igen, épp a csaj mellett álltunk, de mi nem gondoltuk magunkról, hogy “beteg állatok” vagyok. Annyira meglepődtünk, hogy pont az a belevaló, vagány csaj tört pálcát felettünk, aki nagymotorral jár, hatalmas pofája van, és úgy általában nyitott és befogadó a világra. Szóval az előítéletek jegyében mi azt hittük róla, hogy nagyjából estétől reggelig korbácsolja a partnerét.

“Jézusom, de beteg” – kiáltott fel még egy korábbi munkahelyemen az egyik kolléganőm, amikor valami latex ruhás nőnek a fotójára bukkant a neten, mert szerinte ez már a perverzió “netovábbja”. Tudom, tudom: eszméletlen sok mindent be kéne, el kéne fogadnia a magyaroknak. Például egy friss felmérés szerint Európában sajnos még mindig a magyarokat zavarja a legjobban, ha a kollegájukról kiderül, hogy meleg. A magyar BDSM konferencia szervezőjével egyszer arról beszélgettünk, hogy milyen jó lenne egy BDSM Pride, ahol “előbújhatnak” azok, akik máshogy élik meg a szexualitást, mint a nagy átlag. Valószínűleg ezzel pláne nem tudna mit kezdeni az ország, de azért van a Szexsuli, hogy minél több emberhez eljusson ez az üzenet!:)

Stop kinkshaming!

Teljesen mindegy, hogy valaki a véresre korbácsolást vagy a gyengéd puszit szereti, teljesen mindegy, hogy a misszionárius póz-e a kedvence vagy csak a vad orál jöhet szóba, mi közöd hozzá? És miért ítélkezel? Most elképzeltem egy sorozatot, ahol a társadalomban a BDSM a normális, és lesajnálják a vaníliapárokat: “láttad,milyen gyengéden csókolta meg? Undorító!”

Van egy cuki film, a Sírhely kilátással, amiben a kertésznek beálló kisfiú megkérdezi a ház asszonyát, hogy ki dönti el, hogy melyik virág a gaz, és melyik az igazi. Ugye? Ki mondja meg, hogy mi a normális? Miért gondolod, hogy az a normális, amit te művelsz az ágyban, a többiek meg csak perverzek?

Ami két (vagy több) ember között valódi közös beleegyezésen alapul mindenki szabad akaratából az teljesen rendben van, és semmi közöd hozzá. Pláne ne ítéld el: legyen ez is része a nyitottságodnak és az elfogadásodnak, ne csak a szelektív hulladékgyűjtéssel tegyél jót a világgal, hanem azzal is, hogy nem ítélkezel mások felett az alapján, hogy mit csinálnak vagy mit nem csinálnak a “négy fal között.”

Kattints a képre és kövesd a Szexsuli Instagramját!

Print Friendly, PDF & Email