szexsuli_satisfyer csiklóizgató teszt

Satisfyer csiklóizgató olvasói teszt: “Nagyjából 15 másodperc alatt orgazmusom lett”

Emlékeztek még, amikor szeptemberben az @izgalmaskenyeztetes szexshoppal közösen belevaló nőket kerestünk a Szexsuli Instagramján tesztelőknek. Összesen tizenöt vagány csaj jelentkezett az izgi lehetőségre, és végül három jelentkezőt sorsoltam ki. A csajoknak az volt a feladata, hogy két héten keresztül legalább öt alkalommal próbálják ki a Satisfyer csiklóizgatót és az általunk összeállított kérdésekre válaszoljanak. Ezeket, itt a képen látható Satisfyereket kapták a csajok:

KATA:

“29 éves vagyok, Budapesten élek. Szerencsére sosem volt tabu a szex, az anyukámmal kiskoromtól kezdve mindent meg tudtam  beszélni és elég korán elkezdett magamtól is érdekelni, szóval olvastam is róla, bár így visszagondolva valószínű nem a Cosmo szex tippjei voltak a leghasznosabbak, de legalább szégyenérzetem nem igazán volt soha ezzel kapcsolatban.  Van két vibratorom, most már ezzel együtt három.”

TÜNDE:

“Jócskán túl vagyok az ötödik ikszen, egy vidéki kisvárosban élek. Mindig fontos dolog  volt számomra a jó szex és nagy szerencsémre részem is volt benne. A szexkütyükkel is jó barátságban voltam, többfélét is kipróbáltam, valamennyivel meg voltam elégedve. Az utóbbi években azonban tragikus életkörülmények közé kerültem. Nem szerettem volna lemondani az orgazmusról, hiszen úgy véltem ez akár a depressziótól is megóvhat. Bár libidóm sem volt az említett gondok miatt, azért a régi bevált kütyüimmel próbálkoztam, de sajnos ilyen körülmények közt már nem váltak be. Ezért is jelentkeztem teszternek, mert bevallom költeni nem akartam több kütyüre, úgy véltem már minden hiába. De kíváncsi lettem erre az új módszerre.”

NIKI:

“35 éves vagyok, Budapesten élek. Korábban próbáltam már vibrálógyűrűt és különböző vibrátorokat, de a rezgő, bizsergető termékek piacán nekem új színt hozott a Satisfyer 2.”

Mi volt az első benyomásod, amikor megláttad a Satisfyert?

KATA:

“Elsőre nem tetszett különösebben vagyis nincs vele gond, de inkább emlékeztetett az arctisztító kefémre, mint egy szexjátékra 😀

TÜNDE:

“Amikor megkaptam, szépnek és ízlésesnek találtam már a csomagolását is. A benne rejlő eszközről az volt az első gondolatom, ha véletlenül meglátná valaki, akár kozmetikai gépnek is hihetné.” 

NIKI:

“Hasonlít egy űrfegyverre! 😀 Letisztult, stílusos.”

Mi volt az első benyomásod a termékről, amikor először megérintetted? Milyen a tapintása?

KATA:

“Kellemes és jó a tapintása.”

TÜNDE:

“A fogása is kényelmes, kézbeillő, kényelmesen lehet használni. Nem csúszik, tapadós a fogása. Nem kell a csuklómat megerőltetni, ami ugye 50 felett már nem mellékes!”

NIKI:

“Finom. Kézbesimuló.”

Mennyire volt egyszerű a használata? Egyszerű-e kezelni? Egyértelmű, hogy melyik gomb mire való? Van-e hangja, az milyen?

KATA:

Igazából használat szempontjából a kialakítása is nagyon praktikus, kézre esik rajta minden a gombok is. Van egy  minimális hangja, nem zavaró.

TÜNDE:

“Az ígéretnek megfelelően nagyon halk, kizárt,  hogy a szomszéd szobába áthallatszik. A kezelőgombok egyértelműek: egy bekapcsológomb és egy másik, pozitív és negatív jellel jelölve az erősebb és gyengébb szívó hatás. Nem kell akció közben a gombok között válogatni.”

NIKI:

“Egyszerű használni. Egyértelműek a gombok. Nekem kicsit hangos, lehetne halkabb berregő hangja. (a max. beállításnál 🙈😁)

 

View this post on Instagram

 

***GYERE ÉS LEGYÉL KÜTYÜTESZTELŐ!**⁠ ⁠ Izgalmas együttműködésbe kezdtünk az @izgalmaskenyeztetes webáruházzal. Keresünk három jelentkezőt, aki a képen látható Satisfyer cs.iklóizgatót szívesen kipróbálná, és vállalja, hogy megosztja velünk a tapasztalatait. Cserébe ezt az izgalmas kis kütyüt adjuk!<3⁠ ⁠ A jelentkezők között kisorsolom majd a lehetőséget:)⁠ ⁠ Hogyan tudsz jelentkezni?⁠ ⁠ *Ha elmúltál 18 éves és Magyarországon élsz, nincs más dolgod, mint követni az oh_sulit és az @izgalmaskenyeztetes oldalát Instagramon.⁠ ⁠ Írj egy okét vagy bármilyen kommentet ez alá a poszt alá, de írhatsz közvetlen üzenetet itt is. Nézd meg a linket a bióban, ott találod a jelentkezés összes feltételét!⁠ ⁠ A jelentkezés határideje: 2019. szeptember 20. (péntek)⁠ ⁠ #teszt #teszteld #nyereményjáték # #partner #lmbtq #párkapcsolat #test #lélek #férfi #nő #intimitás #mik #ikozosseg #instahun #vágyak #magyarinsta #magyarinstakozosseg #őszinteség #kommunikáció #hellohungary#insta #ig_hun #tapasztalat #reklám #együttműködés #kenyeztetes #love #izgalmaskenyeztetes#satisfyer #ikozosseghungary

A post shared by 18+ (@oh_suli) on

Akkor most írj nekünk a legjobb részéről: mennyire élvezetes használni, könnyen orgazmushoz juttatott? Olyan érzés volt-e, amire számítottál? Írd le a szubjektív véleményed!

KATA:

“Én nagyon élveztem a vele együtt töltött pillanatokat! Még sosem használtam csiklóizgatót, szóval nem volt viszonyítási alapom ezzel kapcsolatban, de bátran ajánlom mindnekinek. Én alapvetően is a csiklómat izgatom a kezemmel maszturbálás közben. Ez a kütyü pedig egy kis csoda. Leginkább egy jó nyalásra emlékeztet a használata, én elég hamar a csúcsra jutottam tőle és elképesztően nedves lettem használat közben, szóval meg szex közben is be lehet vetni.”

TÜNDE:

“Az érzés egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam. Figyelembe véve, hogy másfél éve szinte érzéketlennek éreztem magamat, nem fűztem nagy reményt a dologhoz. Elkezdtem az alap fokozaton, de semmi különöset nem éreztem. Gondoltam adok rá egy kis kakaót. Arra nem számítottam, hogy nem kattintgatásra erősödik, hanem átmenetes a kapcsolója, így ahogy nyomtam, egyszerre a legerősebb fokozaton kezdett működni és akkor megtört a jég. Hirtelen azt sem tudtam, mi történik: nagyjából 15 másodperc alatt orgazmusom lett. Mondhatom, lelkes rajongója lettem az eszköznek. Azt kell megtanulni vele, hogyan lehet kicsit tovább húzni a dolgot. Valóban nagyon különbözik az általam eddig ismert vibrálós játékoktól az érzés. Bevallom megfordult a fejemben, hogy ez a partneremnek is jó lehet , ezért a következő alkalommal a szeretkezésünkbe is beiktattam. (Férfi partnerem van.) Bevallása szerint neki is kellemes élményt adott.

NIKI:

“Élvezetes volt használni, új érzést tapasztaltam. Egy ponton úgy eltalált, ami azonnal izgalomba hozott. Különlegesen szívó, hullámzóan pulzáló hatására könnyedén orgazmushoz jutottam. Nagyon tetszik, hogy különböző ritmusba állítható. Korábban még soha nem használtam csiklóizgatót, felülmúlta a képzeletemet. Egy új dimenzió nyílt meg előttem, miközben a csiklóizgatót használtam egy dildóval a hüvelyemet izgattam, ami méginkább fokozta az orgazmushoz vezető utat. Sajnos még nem teszteltem a barátommal, de akár partnerrel is nagyon izgalmas lehet.”

Tisztítás, tárolás: mennyire könnyen tisztítható illetve egyszerű-e tárolni, mekkora  a helyigénye?

KATA:

“Könnyen tisztán lehet tartani és nem foglal nagy helyet, én a dobozában tartom.

TÜNDE:

A tisztítása rendkívül egyszerű, a kivehető szilikonbetét könnyen elmosható, törölhető.”

NIKI:

“Könnyen tisztítható. Kis helyigényű, mondjuk az éjjeliszekrény fiókjában pont elfér. 😉 (Csak, hogy mindig kéznél legyen!)

ÖSSZEFOGLALVA:

KATA:

“Olyan érzés használni, mintha valaki nagyon ügyesen nyalná, szívogatná a csiklóm. Azoknak ajánlom, akik szeretnének egy hatalmasat élvezni! Szerintem ezt mindenki szeretné, abszolút nem tartom megosztó játékszernek. Amit még szívesen kipróbálnék az egy kis kedves, visszafogottabb análtágító és egy vibráló bugyi.”

TÜNDE:

“Azoknak ajánlom akik szeretik a szexet, és azoknak is, akik nem. Akik éjszaka két gyereksírás között szeretnék, ha nem csak a párjuknak lenne jó.  Olyan idősebb nőknek, de akár fiatalok is élhetnek sajnos különböző mozgásszervi fájdalmakkal, amelyek megakadályozzák, hogy bizonyos pózokat hosszabban kitartsanak. A többség ezért inkább lemond a szexről és kezdődnek a párkapcsolati problémák. Ajánlom egyedülállóknak, de a tökéletes szerelmi életet is megfűszerezheti. Ha rohanni kell reggel, de a pasi nem bír a gerjedelemmel ezzel a kis kütyüvel könnyen felzárkózhatsz hozzá. Ezután nem tudom milyen eszközt szeretnék még kipróbálni, a többi itthon lévő is nyugdíjba ment. Talán mivel vibrációs tojásom még nem volt, esetleg azt.

NIKI:

“Olyan érzés a csiklóizgatót használni mintha, egy olyan gombot nyomna meg a csiklómon, amitől egyből begerjedek. Azoknak ajánlom, akik nehezen jönnek izgalmba. Ezzel a kütyüvel könnyedén ráhangolódhatnak a szexre, garantált extázis. Szívesen kipróbálnám a gésa golyót vagy egy análvibrátort.”

A tesztben résztvevők a terméket kapták cserébe, más ellenszolgáltatást nem. A teljes korrrektség jegyében pedig ideírom, hogy egy negyedik Satisfyert a Szexsuli is kapott.  

Katt a képre!