Szex.Art

“A feleségek oktató jelleggel követelik, hogy a férjük nyalja ki őket”

sex&love around the world, amanpour, szexsuli

“Ha merevedése volt, megkért, hogy üljek rá a farkára, semmi előjáték, aztán fogta a telefonját, az arca elé vette, és pornót nézett rajta. Ez annyira kiábrándító volt, hogy inkább kézzel fejeztem be. Próbáltam szexi fehérneműt felvenni, hátha akkor majd jobban kíván engem, de felháborodott, hogy ezt hogy képzelem. Teljesen lerombolta az önbizalmamat” – Christiane Amanpournak mesélte egy – a történet szempontjából teljesen mindegy – gyönyörű japán nő a Sex&Love around the World című hat részes dokumentumfilm sorozat első részében.

Amanpour hat országba, hat nagyvárosba ment el, és szerelemről, házasságról, szexről kérdezte a helyieket, akik őszintén, elpirulva vagy éppen nagyon büszkén mesélnek a helyi szokásokról, törvényekről(!) a saját életükön keresztül.

Minden magyar középiskolában levetíteném mind a hat részt,

annyi érdekesség van benne, annyit lehet tanulni toleranciáról, és arról, hogy mennyi előítéletünk van más népekkel szemben.

Súlyos kontraszt az egyik részben látni a családjuk elől menedéklakásokban bújkáló indiai fiatal párokat, akiket nem engednek összeházasodni, aztán a berlini Tinder randizó csajokat, akik titokban felveszik a Tinder szexet, és feminista pornóként árulják. (Utólag kérnek hozzá beleegyezést, szerintem ez így is nagyon gáz…)

Ugyanakkor meg sosem gondoltam volna, hogy a németek egy szexnemzet.

Minden hétfőn este szexfilmek mennek a közszolgálatin. Ezt most elképzeltem itthon…

“A férjem hetente csak kétszer akarja, én minden nap. Mit csináljak?” – panaszkodik a ghánai rádióban egy férjes asszony öblös hangon. Mert Ghánában létezik olyan betelefonálós rádióműsor, amiben szexuális problémákat oldanak meg. Sőt, olyan szappanopera megy a tévében, ahol a feleségek oktató jelleggel követelik, hogy a férjük nyalja ki őket, ne csak ők sz@pjanak mindig.

Azért is csodálatos ez a hat rész, mert közben vagy utána ráébredsz, mennyire szerencsés vagy, hogy szabadon szexelhetsz, szabadon lehetsz szerelmes. Persze még itthon is van sok dolgunk ahhoz, hogy akár hetero vagy, akár meleg, ne érjen emiatt semmilyen hátrány.

Amanpour dokumentumfilm sorozatát a Netflixen lehet megnézni.

Borítókép – Christiane Amanpour: Sex&Love around the World

 

Print Friendly, PDF & Email