szex, MRI

Szent tudomány: az első MRI-ben szexelő pár története

Ida Sabelis izgul és ideges, de nem igazán szexéhes. Szombat délelőtt van, Ida a pasijával 3 órát utazott Amszterdamból Groningenbe, hogy az MRI laborban három kutatóval beszélgessen kicsit, mielőtt belevágnak a dologba.

“Egyszercsak realizáltam, hogy én vagyok az egyetlen nő a nők testéről szóló kutatásban.”

Elkötelezett antropológus volt és mindig is kiállt a női jogokért, ezért vállalta, hogy a pasijával szexel egy MRI-ben kizárólag tudományos célból.

“Kezdhetjük?” – kérdezte a kutatókat. A pasija, Jupp kiment pisilni, mielőtt nekiláttak a dolognak. Eredetileg misszionárius póz volt a tervben, de Ida szólt, hogy neki az a póz nem a legjobb. Ő inkább a “spooning” pózra szavazott – vagyis a “kis kifli, nagy kifli” pózra. ha valaki tud szebb fordítást, írja meg, legyen szíves!

A három kutató átment a túloldalra és az üvegen keresztül kérdezték Idáékat, hogy hallják-e őket. “Igen” -válaszolt Ida. “Akkor – ha készek vagytok – kezdhetitek!”

Egy évvel ezelőtt, 1991 őszén csörgött a telefon, és az egyik legjobb barátja pasija hívta, Menko Victor “Pek” van Andel. Pek mindig is különc volt, szóval Ida már eleve felhúzott szemöldökkel hallgatta ismerőse mondanivalóját. “Body art” – fogalmazta meg Pek, mire készül: szeretne egy MRI-ben rögzíteni egy aktust, szex közben megnézni, mi történik a női szervekkel, hiszen még soha senki nem “nézett még be” tudományosan a női testbe “szexuális interkurzus” közben.

Ida egyszerre volt szkeptikus, de mégis izgatott. Lehet, hogy Pek különc, de mégiscsak kutató és feltalált egy mesterséges szaruhártyát. Van elérése MRI gépekhez, és ami a legfontosabb, hogy az akadémimai környezet megakadályozza, hogy az egész pornónak tűnjön. Szóval egy hosszú beszélgetés után a pasijával, úgy döntöttek, hogy igent mondanak.
Jupp – teljesen érthetően – nagyon izgult, hogy nem lesz erekciója, de sikerült, és sikerült ellazulni is a párnak az MRI-ben, így sikerült a világ első MRI felvétele szex közben egy párról. De időről időre, amikor áthallatszottak a szomszéd szobából a kutatók olyan mondatai, hogy “Az erekció teljesen és jól látható” azért elröhögték magukat Idáék.  Vagy amikor megkérték őket, hogy most ne mozogjanak, és az MRI gép változtatja a helyzetét körülöttük, miközben Jupp pénisze Idában van. A végén pedig ott ültek izzadtan, meztelenül, mint cipők a sütőből, de aztán gyorsan felöltöztek, hogy a kontrollszobában megnézzék, hogy mit alkottak. “Amikor megláttam a felvételeket, azt mondtam váó, mennyire összepasszolunk! Gyönyörű volt. Tisztán láttam a méhem és tisztán kivehetőek voltak a szerveink. Annyira részletes volt, hogy elakadt a szavunk!”
Közben a kórház, ahol végezték a kutatást, visszakozott, és nem szerette volna, hogy náluk folytassák ezt az egészet. Végül Pek egy másik kórháznál kilobbizta, hogy folytathassák az MRI-ben szexelést abszolút tudományos céllal. 1991 és 1999 között 8 pár és 3 egyedülálló nő válalkozott szexre MRI-ben a kutatás kedvéért. Igaz, minden résztvevő bármikor kiszállhatott, vagyis, ha közben gondolta meg magát, akkor sem volt semmi gáz.”Mi voltunk az egyetlen pár, aki Viagra nélkül csinálta végig az egészet, a többieknek kellett” – mondta büszkén Ida, aki szerint a kísérlet a bizonyítéka volt annak is, hogy mennyire boldogan élnek Jupp-pal.
És, hogy mit sikerült bizonyítani ezzel az MRI felvétellel? Először is sikerült “megdönteni” Leonardo da Vinci 500 évvel ezelőtti anatómiai ábrázolását,miszerint a pénisz teljesen egyenes hatol a vaginába. Az MRI-n egyértelműen látszik, hogy elhajlik, nézzétek meg a fenti videót! A másik érdekesség pedig az, hogy a nők hólyagja a szex alatt hirtelen megtelik. Tudományosan nem bizonyították, de feltételezik, hogy az evulóció így alakította, hogy a szex utáni pisiléssel elkerülhetőek legyenek a fertőzések.
Ida azt mondja, hogy a mai napig, ha szóba kerül mindez, kineveti a saját családja. Szerinte korábban nem voltak ennyira prűdek az emberek. “Nudista strandra jártunk, és sokkal nyitotabbak voltak az emberek.”
Borítókép: YouTube
Kattints a képre!