kékzöldfoltok, szexsuli

Nyakkiszívás, kék-zöld foltok: így tüntesd el vagy hagyd a francba!

“Hmm, szexbaleset?” – erre a mondatra kaptam fel a fejem a munkahelyemen a konyhában, és azonnal tudtam, miről van szó. Már én is kiszúrtam az egyik kolléganő felkarján egy kék-zöld foltot, de elnyomtam magamban egy hangos szexpoént. “Mindenki azt kérdezi, hogy ver-e a pasim, te vagy az első, akinek ez jutott eszébe!” – hallom a választ a konyhából, és gondoltam, hogy akkor itt az ideje, hogy írjak egy cikket a szexfoltokról.

Amikor évekkel ezelőtt anyám kiszúrta a fürdőszobában, hogy foltos a seggem, akkor nagyon kussoltam még, ma már simán azt mondanám, igen, fenekelés nyom, na és? Persze nemcsak BDSM szex közben lehet foltokat szerezni, hanem bárhogy:)

Nálunk a középiskolában a legnagyobb szexfoltnak a nyakkiszívás számított – 1996-ban járunk – ott leginkább a garbó volt az ellenszere, hogy ne lássák meg a többiek, de leginkább a tanárok. Mert azért volt benne kúlfaktor is a többiek előtt. Aztán idővel ez a nyakkiszívás eltűnt a palettáról: lehet a felnőttek már nem csinálnak ilyet? Írjátok meg, hogy szerintetek a nyakkiszívás szexi vagy óvodás!

Ha esetleg láttátok a Califorgia című sorozatot, amiben a főhősünk hatalmas monoklit kap szex közben, a többi része a történetnek most nem érdekes, akkor átérzitek azt a szitut, amikor egy szex közbeni pofonka sokkal erősebbre sikerül a tervezetnél. És másnap reggel rádöbbensz, hogy ekkora lila folttal a fejeden, nem kéne bemenni dolgozni.

Ami fontos, hogy csak úgy össze-vissza ne szívd ki a nyakát a partnerednek vagy csapj rá a seggére anélkül, hogy ezt előre megbeszélitek! Szóval jobb tisztázni, hogy jöhet-e a szexfolt vagy sem.

Ha pedig durvábban nyomjátok, tájékozódjatok előtte, mert nem túl jó a már meglévő kék-zöld foltra  – konkrétan rá – újabbakat gyűjteni.

Szerintem két út van a kezelésére: az egyik, hogy nem takargatod, büszkén viseled, és nem törődsz vele, ki mit gondol. A másik, hogy megpróbálod hamarabb “meggyógyítani”.

  • Tegyél rá például egy kis jeget!
  • Kerüld a forró fürdőt a következő 48 órában!
  • Ha bevennél valamilyen gyógyszert, nézd meg nincs-e vérhígító hatása. Itt most mondjuk egy fejfájás csillapítóra gondolok, nem az életmentő gyógyszeredre!
  • Próbáld ki például az árnika krémet: segít a véraláfutás felszívódásában!
  • Ha pedig nagyon lassan gyógyul, nem akar elmúlni, menj orvoshoz!

 Kattints a képre!

Borítókép: Unsplash