szexsuli magyar népmesék punci szaga

A punci szaga

Arról már írtam, hogy miért fontos, hogy szagold meg a puncid néha. Most az a téma jön, amikor mások szagolják meg. Megint letámadtam az ismerősöket, és körbe kérdeztem melegeket, heterókat, hogy is vannak ők a punci szagával. Ideteszem nektek csak úgy pőrén, hogy milyen válaszokat kaptam:

“Én jobban szeretek nyalni, mintha leszopnak”

– kezdte Tihamér haverom, aki szerint van, hogy probléma a “pina és a szag dolog”, és az az egész jelenségben szerinte az a legidegesítőbb, hogy kiszámíthatatlan, hogy mikor merül fel. “Azaz nem higiénés elvárásokhoz kötöm. Nekem a 10 éves párkapcsolatban volt rossz élményem ezzel kapcsolatban, utána sokáig nem. Olyan nálam még nem volt, hogy ha esetleg gondot jelentett, fel mertem volna hozni a partneremnek, hogy megbeszéljük. Inkább sunyin kevesebbet fókuszáltam erre a technikára…”

“Szerintem a nők tudatába beprogramozzák kiskoruktól, hogy a punci meg a punci szaga (meg az összes folyadék, nedv, ami onnan jön, ott termelődik) valami undorító dolog” – magyarázta a leszbikus havernőm, Zsuzsi.  “A másik verzió, hogy éppen egy szó sincs róla egész életünkben. Én is csak azért beszéltem róla valaha bárkivel, mert leszbikus vagyok és nőkkel vagyok intim kapcsolatban, ott pedig teljesen felszabadultan lehet beszélni erről. Régen férfiakkal voltam, de velük sosem beszéltem erről.

Én csak felnőtt koromban jutottam el odáig hogy saját magamat megszagoljam, addig eszembe sem jutott.

Pedig fontos lenne minden nőnek felfedezni és elfogadni a testének ezt a részét is, csak ugye annyi szégyenítés éri mindenünket… nagyon nagy tudatosság kell ahhoz, hogy eljussunk idáig. Nem ártana az sem, ha a pornóipar nem azt táplálná a férfiak agyába már tinikoruktól, hogy a felnőtt nők nemi szerve az egy csupasz, sterilizált, színtelen-szagtalan testrész, ami kizárólag arra való, hogy dolgokat beledugjanak.

Nekem sosem számított, hogy kinek milyen az illata, de általában véve szerintem nagyon kellemes a punciszag. 🙂 Olyan, amilyen, nem hiszem hogy értékelnünk kellene. Nyilván két perccel zuhany után szinte alig érezni belőle valamit, máskor meg mindenféle szag-fázisokon végigmegy, menstruációs ciklustól, mindenféle állapottól függően. El sem tudom képzelni, hogy emiatt kiábránduljak valakiből.”

Következő versenyzőnk Karesz, aki a legfiatalabb megkérdezettem, nemrég múlt 20.

“Szerintem az alapkérdés az, hogy szőrös-e”

Legalábbis gondolom egy szőrös puncit nehezebb “frissen” tartani. Legalábbis, amivel én találkoztam az iszonyat hugyszagú volt, nem is a punci, hanem maga a szőr. Hiába gondoltam azt hogy “Fú, de jó csaj, biztos cseresznyevirag illatú a nunesz alatta, hát, tévedtem. És itt el is jutottunk arra a pontra,  amikor az ember kiábrándul.

Az egyik volt osztalytársam mesélte, hogy neki volt olyan barátnője, akinek teljesen mindegy volt, hogy fürdés előtt vagy után volt, de igen gyászszaga volt odalent. Lehet, hogy ott azért komolyabb dolgok is voltak.

Karesz szerint a megszomorúbb a punciszag 22-es csapdája. “Kell hozzá egy nagyon jo punci, ami tényleg feszes illatos, finomságos, viszont sajnos a gazdája nem olyan, akivel hosszútávra tervez az ember. Itt meg van a másik oldal mikor nem kiábrándulsz, hanem totál megbolondulsz. 😀 Ugye azért 22-es csapdája, mert ha megtartod, kikattansz tőle, ha nem, akkor meg azért, mert nagyon kéne az a nuni. Az ilyet a legjobb mihamarabb beírni a naplódba, aztán elfelejteni. Egyébkent lehet most kicsit elkanyarodtam, de  – suna sunárum – egy büdös pina szerintem kurvára kiábrándító tud lenni.”

“Ha az alapvető higiénia rendben van, akkor nincs kellemetlen szaga. Van egy jellegzetes illata, igen, de az egyáltalán nem rossz. Illatos max akkor, ha nagyon fürdés után találkozik vele az ember)) Rossz szaga inkább akkor lehet, ha a vécépapír használata nem megy rendesen, de ezt inkább nem ragoznám 😀 Ha valaki ódzkodik ettől (ne tegye), akkor jöhet a tejszínhab, lekvár, miegyéb” – mondja Dani, aki már majdnem 40, és állítólag tudja, milyen ízű Pink puncija. “Egyszer hallottam egy megkérdőjelezhető hitelességű sztorit egy Londonban élő magyar csajtól, aki állítólag egyszer lefeküdt a Pinkkel, ő mondta, hogy neki barackízű.”

“Mindenképpen van különbség punci és punci szag között”

– kezdi vérkomolyan szakértői hozzászólását Tomi, akit már egyetem óta ismerek, és tőle bármilyen, de tényleg bármilyen zavarbaejtőt kérdezhetek, szeme sem rebben. “Markáns pinaszaga vagy van valakinek, vagy nincs. Szerintem ez nem higiénia függvénye, oké, persze, bizonyos szinten. Ha megvan a kémia közted és a partnered között, akkor lehet bármilyen szagú, odaleszel érte. De ez működik fordítva is, ha valakivel már múlik a kémia, akkor simán lehet, hogy amit addig jó illatúnak éreztél, hirtelen már nem lesz jó illatú többé. Bár nekem sosem volt olyan élményem, hogy ezt szóvá kellett volna tennem a csajomnak, viszont olyan volt, hogy valakitől emiatt maradtam távol, mert eleve megcsapott a szaga egy szobán belül.”
                                                                                   Kattints a képre!
Borítókép: YouTube