Szex.Egészség

“Ő akarta…”

szexsuli, szex mások kedvéért

“Hát, ő akarta…” – mondta még középiskolás korunkban Rita, az egyik osztálytársnőnk, amikor épp szüzességének elvesztését mesélte el. Nagyjából ez az egy mondat volt a beszámoló egyébként, és a többiekkel meg csak néztünk egymásra, mert 17 éves korunkban sem hangzott túl vidámnak az, ha valaki inkább a másik kedvéért csinál olyan dolgokat, például szexszel, amihez neki annyira nincs kedve.

Arról, hogy mennyire fontos alap a közös belegyezés, már írtam, és arról is, hogyan mondd el a partnerednek, ha valamire vágysz, de ez a cikk arról szól, ha valamit nem szeretnél kipróbálni, csak azért teszed, mert a másik nyaggat vele, az nem lesz jó sehogy sem.

Középiskolás korunkban a legfőbb indok általában az volt, hogy “mert, félek, hogy elhagy, és majd mással csinálja.”Hát, meg is van a kulcsszó, akkor csinálja mással! Ha egy kapcsolat azon múlik, hogy mondjuk hajlandó vagyok-e teliholdkor meztelenül vörös körömcipőben szaladgálni a Pilisben egy vibrátorral a kezemben, és a pasim vagy a csajom automatikusan elhagy, ha ezt nem teszem meg, miközben nekem ez a szitu totál kényelmetlen, sőt, az is lehet, hogy fizikai fájdalmat okoz, akkor hagyjon is el.

Pláne azért, mert akkor őt csak az érdekli, hogy neki mi a jó, az, hogy nekem mi a jó, sőt, az, hogy netán nekem ez az egész még fáj is, hidegen hagyja, akkor nincs értelme az egész kapcsolatnak, mert nem kölcsönös.

“Megmondtam, hogy mostantól nincs análszex”

– mesélte még jópár éve az egyik kolléganőm, hogy ő bizony véget vetett tegnap a négy éves párkapcsolatában az análszexnek, mert amúgy is utálja, de a pasija kedvéért eddig kibírta. Szóval éveken keresztül azt hitte a pasija, hogy a csaja is szereti az anált, és a kolléganőm szerint nagyon meglepődött, amikor bemondta neki, hogy ezt ezentúl felejtse el. Ez a mindenkinek rossz helyzet: a kolléganőmnek, aki némán szenvedett éveken keresztül, és azt az illuziót keltette teljesen feleslegesen – “a pasiknak az anál kell”(sic!) – hogy élvez valamit, amit nem is; a pasijának, aki négy év után rájön, hogy az összes análszex átverés volt…

Igen, én is csúsztam bele olyanba korábban, hogy belementem olyasmibe, amihez egyáltalán nem volt kedvem, de gondoltam, egy esélyt megér, hátha mégis jó lesz… Nem, nem lett jó, és baromi rosszul esett, hogy ennek ellenére ment tovább a nyaggatásom…

És nagyon fontos része az egésznek, ha a partnered valami olyasmit vet fel, ami elsőre meredeknek tűnik, viszont valamennyire téged is érdekel, és mégis lenne kedved kipróbálni, hajrá! De ha biztosan tudod, hogy neked nincs kedved, és soha nem is lesz kedved egy középkorú házaspárral szexelni, hiába szeretné a partnered, akkor nagyon egyszerű a dolgod: ne menj bele!

Borítókép: Unsplash

Print Friendly, PDF & Email