Happy BDSM

Fenekelni csak pontosan, szépen

Először is fenekelni nemcsak tetőtől talpig fekete szegecses bőrruhában kikötözve lehet, és nem kell, hogy véres hurkákkal a seggeden végződjön. Csomó verziója létezik, de az első és legfontosabb dolog, hogy minden résztvevő tudja, és akarja a fenekelést, szóval a beleegyezés, amiről korábban írtam, alap.

A játékos seggpaskolgatástól a kőkemény ostorozásig elég széles a skála, már csak azt kell kitalálnotok, hogy nektek melyikre van igényetek. Én korábban szakmailag jártam Pirner Alma fétis tanfolyamán, ahol a kézműves fenekeléstől eljutottunk a floggeren át a lovaglópálcáig, és így én már biztosan tudom, hogy én maradok a jó kézműves módszernél.

Bármilyen eszközt is válassz, a lényeg, hogy képezd ki magad előtte, mert sem a kezeddel, sem a lovaglópálcával nem lehet össze-vissza csapkodni. A feneked alsó középső partja a legideálisabb rész, és a lentről felfelé irány a leghatásosabb, bár ez így leírva elég viccesen néz ki. Mondjuk egy lovaglópálcával az alsó középső részre kell célozni, és úgy, hogy csak a hegye kapja el a fenekelt seggét, de az eszközhasználat tényleg haladó szint. Ne vágjatok bele csak úgy, mert A szürke ötven árnyalatában is olyan jól ment nekik, egy kis suhintással is le lehet verni a másik veséjét, az meg már nagyon fáj.

Na, de abbahagyom az így fáj, úgy fáj leírást, és folytatom azzal, hogy ez mennyire szexi és romantikus tud lenni szerepjáték közben, vagy csak úgy önmagáért. A fenekelésnek is kell legyen egy íve: a gyengédebb paskolással lehet kezdeni, aztán jöhetnek a nagyobb csapások. Itt is meg kell ismerni a saját tested, meg a másikét, hogy meddig lehet elmenni, meddig jó még neki, nekünk.

A fenekelőnek tudni kell a tenyerét jól használni: használhatja csak az ujjait “csúszóra”, a teljes tenyeret feszesen, vagy a tenyeret kis háromszögbe hajlítva, ezzel tompítja az ütéseket, de mégis szép nagyot fog csattanni. Szerintem a fenekelés a legártatlanabb domináns-szubmisszív szerepjáték. Hasalhatsz a partnered ölében, térdelhetsz, támaszkodhatsz egy széken, és természetesen beszélgetni közben is ér – cukin vagy mocskosan, vagy a kettőt keverve, tényleg csak rajtatok múlik.

Borítókép: Campus Lovers No.5

Print Friendly, PDF & Email