“Oké, akkor fizetem a felét!” – mondta be a pasim, amikor elmondtam, hogy nagyjából 70 ezer forintba fog kerülni, hogy tuti fogamzásgátlóm legyen, mert a gyógyszer nálam teljesen kizárt. Néztem nagyot, mert majdnem 40 éves vagyok, de még sosem jutott eszembe, hogy kifizetessem a pasimmal a fogamzásgátlómat, illetve egyik pasimnak se jutott soha, de soha az eszébe, hogy beszállhatna. Először még tiltakoztam is, aztán rájöttem, hogy minek, hiszen…
- …nem szeretnénk gyereket, tehát mindkettőnk érdeke a fogamzásgátlás.
- …egyikünk nem szeretne gyógyszert, a másikunk gumit, tehát kell valami, ami mindkettőnknek oké.
- …kénytelen vagyok én szedni/belém ültettettni, az én bőröm megy a vásárra, szóval az egészségem érdekében muszáj ráköltem, de mivel a pasim jófej, és érdekli az egészségem, felezünk.
A lényeg, hogy el kezdtem kíváncsi lenni, hogy megy ez másoknál, és megkérdeztem sok-sok ismerősömet (bocs, fiúk, most csak a nőket), hogy náluk. hogy ment/megy ez a dolog.
“Amikor olyan faszim volt, aki csak félévente egyszer volt hajlandó megdugni, miközben én szedtem rendesen a fogamzásgátlót, konkrétan dühből kiszámoltam, mennyibe kerül nekem egy aktus.” – írta vissza a velem egyidős Rita, amikor megkérdeztem, van-e erről nekem sztorija. Hát, volt.
“Sosem ajánlotta fel egyik pasim sem, hogy állja a fogamzásgátlóm költségeit” – mondta Móni, aki egyébként a legnagyobb pofájú csaj, akit csak ismerek, szintén 40 környékén. (Azért nyomom annyira, hogy ki hány éves, mert később ennek lesz jelentősége.) Szerinte valahogy manapság evidens a férfiak számára, hogy a nőnek kell kifizetnie a fogamzásgátlót. “Amikor meg ragaszkodtam az óvszerhez, mert nem szerettem volna, hogy a hormonháztartásom tönkre menjen, akkor általában a párjaim nem örültek. A tipikus mondatok, amiket kaptam ilyenkor: ”Ki szeret zokniban lábat mosni?”, “Jaj, az nem olyan jó, utálom a gumit!”.
“Régen tablettát szedtem egészen a gyerekig, és mindig én fizettem, fel se merült a pasik részéről, hogy beszálljanak. Mivel ezt megszoktam, tök fura volt, hogy a mostani pasim magától mondta, hogy fizeti a spirál felét, bár amikor megtudta mennyibe kerül, leesett az álla” – mondta az egyik ismerősöm, aki szintén negyvenes.
Az egyáltalán nem reprezentatív felmérésem szerint, mi, negyvenes nők fizetünk, mint a katonatiszt, ha fogamzásgátlásról van szó, mert
- …ez valahogy a női dolgokhoz tartozik, úgy mint egy tampon vagy egy smink.
- …az óvszer vásárlás a férfi dolga, a gyógyszer meg a nőé.
Na, ennyi “sosem jutott eszembe” válasz után, elkezdtem monitorozni a fiatalabb ’30-as, ’20-as csajokat is, akikről kiderült, hogy sokkal gendertudatosabban kezelik a témát, mint mi. “Én szóltam a középiskolai pasimnak is, hogy szálljon be, mert drága, és egyedül nem bírom” – kaptam a ’30-as Ritától a számára teljesen egyértelmű választ, és egyébként a huszas csajok is (persze nem kérdeztem meg Magyarország összes huszonéves csaját) gondolkodás nélkül rávágták, hogy “nekem fizeti a pasim az egészet, kértem is rá, mert 14 ezerbe kerül ez a szar havonta.” Vagy “sose kellett megkérni a pasim, tök magától mondta, hogy fizeti, sőt van, hogy ő megy el a gyógyszertárba érte.”
“Nálunk olyan volt, hogy nekem nem volt időm bemenni a dokihoz a receptért, csak lebeszéltem vele, hogy a barátom megy, aki elhozta a receptet. Azért nem kértem, hogy váltsa ki, mert a többi havi kiadásból mindig rendesen kivette a részét, fel voltak osztva a feladatok, és ez a gyógyszerdolog mindig az én részem volt” – vet fel egy nagyon fontos nézőpontot ebben az egészben a harmincas Zsófi. Ennek a cikknek nem az a lényege, hogy bármi áron fizettesd ki a pasiddal a fogamzásgátlódat, nem. Az a lényeg, hogy gondod át, mielőtt kérdezés nélkül automatikusan kifizeted, hogy oké-e, ha egyedül fizeted, vagy nem érdekes, mert egyébként meg szuperül le van osztva, hogy ki mit fizet, és totál igazságos rendszerben költitek a pénzeteket. Ha pasi vagy, akkor is gondold át ugyanezeket, és ha úgy jön ki a lépés, ajánld fel, hogy a felét állod a fogamzásgátlónak, mert a fogamzásgátlás nemcsak a csajok dolga!