Szex.Egészség

“Próbáltam rávenni a feleségem, hogy pletykáljon a barátnőinek a mikroppéniszemről”

Igazi mikropénisszel csak egyszer találkoztam. Mert igen, ez a tudományos neve, és a meghatározása szerint, ami hat centi alatt van – merev állapotban – az már mikropénisz. Utólag már bánom, hogy nem mondtam a srácnak, ha ennyire kicsi a farka, akkor lehetne sokkal önzetlenebb, de akkor még fiatalabb voltam, és jobb fej. De természetesen nem bádisémelem a mikropéniszű férfiakat, hiszen volt olyan pasim, akinek ha nem is mikro, de nagyon kicsi farka volt, mégis imádtam, mint állat.  A Vice-on találtam egy csodálatos összeállítást, amiben mikropéniszű férfiakat kérdeztek meg a farkukról. Egyébként állítólag a férfiak 0,6 százalékának van mikropénisze.

Jack, 29

Mikor jöttél rá, hogy mikropéniszed van?

11 éves lehettem, amikor az öltözőben feltűnt, hogy nekem sokkal, de sokkal kisebb a péniszem, mint a többieknek. Teljesen őszintén, ma is éppen akkora a méretem, mint 11 éves koromban.

Hogyan éreztél?

Néztem a Scary Movie-t (Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson), és abban van egy “baby dick” rész. Akkor arra gondoltam, hogy egy bébinek is nagyobb van, mint nekem. És ez a becenév, hogy “Baby Dick” nem ment ki a fejemből. Egyszerre volt nagyon zavaró, és kicsit izgató a dolog. A rémálom szexuális fantáziává vált. Arra gondoltam, hogy jó lenne, ha egy csaj azt mondaná, ha “A két éves öcsémnek is nagyobb farka van, mint neked”

Fétis lett belőle?

Valószínűleg azért, hogy legyőzzem a szorongásomat miatta. Még egy dominánál is voltam, aki kikötözött, és becsmérelt a kicsi farkam miatt. Elképesztően izgató. Még azt is megengedtem, hogy egy felcsatolható műpénisszel megdugjon. Így neki nagyobb farka volt, mint nekem.

Mikor volt az első szexuális élményed?

18 éves voltam, amikor először leszoptak, és 19, amikor először szexeltem. Nagyon kínos volt, amikor elővettem a farkam. A csaj nagyon meglepődött, és kicsit ki is nevetett. A csaj, akivel először lefeküdtem, egy ideje már tudta, hogy kicsi a farkam. Utaltam rá neki többször, és mielőtt látta volna, megbeszéltük.

Hátrány ez a szexben?

Igen, ezt mondhatom, de egy csomó férfi, akinek kicsi a pénisze kompenzálja orálisan vagy a kezével. Én is abszolút túlkompenzálom.

Milyen a szexuális életed most?

Öt éve vagyok házas, a feleségemmel két hónapja nem szexeltünk, aminek kicsit köze van a mikropénisz fétisemhez. Néha a feleségem is benne van a szerepjátékban és akkor megaláz a kis péniszem miatt. Próbáltam rávenni, hogy pletykáljon a barátnőinek a kis méretemről, de nem ment bele.

Bármilyen mentális problémád volt emiatt?

Fiatalabb koromban depressziós voltam miatta. 15 évesen bevettem egy csomó gyógyszert és ittam rá, öngyilkos akartam lenni. De már elfogadtam a tényt, hogy mikorpéniszem van.

Neil, 50

Mióta nem nő a péniszed?

Mindig ilyen kicsi volt, nem megállt a növekedésben, egyszerűen nem nőtt.

Mekkora?

Három centi, ha merev. Ha nem merev, meg sem lehet mérni.

Milyen a szexuális életed?

Biszexuális vagyok. Kétszer próbáltam szexelni, lehetetlen. Egy nő csúnyán kinevetett, ezért nem randizom.

Maszturbálni tudsz?

Igen, de nem egyszerű. Nem tudom megfogni rendesen, csak dörzsölni. Gondoltam pénisznagyobbításra, jó lenne, ha normális méretem lenne.

Mentális problémát okoz?

Depressziós vagyok, mert alkalmatlannak érzem magam.

Jesse 23

Mekkora a méreted?

Nagyjából akkora mint egy Bic öngyújtó.

Volt a mikorpéniszed miatt rossz szexuális élményed?

17 voltam, amikor elvesztettem a szüzességem. Előtte figyelmeztettem a csajt, hogy kicsi vagyok, de miután megtörtént azt mondogatta, hogy milyen nagy a péniszem, csak hogy jobban érezzem magam. Aztán egy hét múlva szakítottunk, és mindenkinek elmondta, hogy mennyire pici a farkam, sőt még fotót is mutatott róla.

Mennyire befolyásolja a szexuális életedet?

Nagyon. Van egy csomó póz, ami nem való nekem. Igazából 3-4 póz, amiben tudok szexelni. Misszionárius pózban, úgy ha én vagyok felül, vagy ha a másik,  és hátulról.

Milyen a szexuális életed?

Házas vagyok, a feleségem szereti a méretem, de azért swingerklubba járunk, ez segíti a kapcsolatunkat.

Hogyan?

A feleségem élvezi, ha más férfiakkal lát engem, és kényezteti őket is. Én pedig szeretem az érzést, hogy rendes méretű péniszt kap. Miután elkezdtünk swingerezni, és megbeszéltük, hogy szexuálisan nem fogjuk vissza magunkat, mesélte, hogy volt olyan pasi, akinek már túl nagy farka volt, és fájt neki. Azt mondja, hogy néha szeretné, hogy nagyobb legyen a farkam, de ugyanakkor meg örül, hogy nem tudok vele fájdalmat okozni.

Gondoltál pénisznagyobbításra?

Utánaolvastam, de azt találtam, hogy a legtöbb nem működik utána…

Ha van a témáról véleményed, tapasztalatod, írd meg kommentben a Szexsuli Instagramjára vagy írj a szexsuli@szexsuli.hu e-mail címre.

Borítókép: Unsplash

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.