Szex.Egészség

“Itt egy használt óvszer, vidd már el a lányodnak!”

Állítólag valahol Norvégiában létezik a 27 éves használt óvszer fetisiszta nő, aki majdnem kétezer használt gumit gyűjtött össze eddig, és dekorálta ki velük a szobája falát. Nyami… A norvég Tonje, akinek a vezetéknevét nem lehet tudni, azt mondja, hogy a fétise 2010-ben kezdődött, amikor az akkori barátját megkérte, hogy tartsák meg a használt gumikat, mert “valami volt a szagukban”. Eddig talán a legfurcsább dolog, amit szobafalon láttam lógni – vagy bárkinek a falán – Lovasi András levágott kisujj(vagy nagyujj,) körme volt egy kis zacskóban, az egyik barátnőm középiskolában kitalálta, hogy a kedvenc zenészei körmét megszerzi, egész egyszerűen úgy, hogy odament hozzájuk, és elmondta, mit akar. Az a döbbenet, hogy senki sem mondott nemet. Na, mindegy is, legalább a barátnőm nem fizetett senkinek 77 dollárt egy körömért, ellentétben Tonjával, aki ha úgy adódik, simán fizet is, csak nem levágott körmökért.

Hogy igazán klassz legyen az egész, a használt óvszerek mellett ott lóg a tulajdonosok arcképe is, szóval igazi kortárs Berlin fíling az egész. És amikor azt hiszed a sztori már nem lehet furább, akkor Tonje elmeséli, hogy édesapja segít neki azzal, hogy megkéri a barátait, hogy adják oda lányának a használt óvszereiket, és apu barátai spermájának útját Tonjáig nem is nagyon akarom elképzelni…

Borítókép: Unsplash

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.